Véleményünk
szerint egy képzett irodalomnak két föladata van, ha magasabb igényekre tart
számot. egyfelől saját hazájának, másfelől a külföldnek irodalmi termékeit és
mozgalmait kell szigorú és folytonos figyelemmel kísérnie közlönyeiben. Hogy
mennyi haszon áramlik e működésből egy nemzet irodalmára s közönségére, azt nem
is fejtegetjük, mivel sokkal világosabban áll a tény előttünk, semhogy
horderejét magyaráznunk kellene; csak annyit jegyezünk meg, hogy egyedül ez
úton és módon lehet az ízlést általános európai színvonalra emelni, mi
korunkban a műveltség legfőbb garantiája.
Mi
egyenesen e kötelességből indulunk ki, midőn jelen rövid szemlénket e hasábokon
közzétesszük. Nekünk jutott a szerencse, hogy az angol irodalmi termékek
ismertetésével foglalkozhatunk, másokra hagyván a francia, német, olasz, orosz
stb. irodalmak szakavatott átnézetét. Most, mikor az újatt politikai események
fölszínre jöttével Európa figyelme legelső sorban ismét az angol diplomatiára
irányul, mi is Albionra tekintünk, de nem életerős politikáját, hanem irodalmát
vesszük szemügyre, mely csaknem minden genre-ban vezérszerepre van hivatva.
E
rövid „preface” után néhány kiválóbb angol terméket mutatunk be, melyek Anglia
fővárosában nemrég kerültek ki a sajtó alól. E bemutatások tisztán a
„bemutatások” természetével bírnak, amennyiben csakis átlagos tájékoztatást
nyújtanak közönségünknek e vagy ama termék felől.
1.)
(„Juventus mundi: The Gods and Men of the
Heroic Age”. By the Right, Hon. William Ewart Gladstone, M. P. Macmillan and Co.)
Gladstone, a brit miniszterelnök
s az európai modern státusférfiak egyik elseje, nemcsak a diplomatiában kitűnő,
hanem a szépirodalomban is, mint e mű bizonyítja, mely ma már harmadik
kiadásában fekszik előttünk. Az a bámulatos, hogy Gladstone e művét 1868-ban
írta, akkor, midőn Anglia belügyei oly halomban torlódtak feje fölé, hogy
csupán ezek rendbe szedésére, eligazítására colossalis erő volt szükséges. Alig
hihető, hogy akkor, midőn a belügyek organizálása volt napirenden, mely –
úgyszólván – absorbeált minden erőkifejtést, Gladstonenak még arra is maradt
ideje, hogy megírja e jeles művét, mely tisztán aesthetico-kritikai tartalmú s melynek a politikához semmi köze.
Gladstone
e munkában az egész klasszikus hellen ókort a maga teljes és tiszta valóságában
állítja elénk. Értekezik a hellen mythologiáról, mely előtt szinte szent csodálkozással
időz. Fejtegeti a hellen mythos alakulását, mely az ifjú emberiség naiv
érzületéből, ragyogó phantáziájából fakadt s fejtegetése oly igaz, oly
mélyreható, oly emelkedett, hogy – a rendes enthusiasticus kifejezéssel élve –
kalapot kell emelnünk írója előtt.
Rendkívül
érdekes e műben az a rész, mely Homérral
és hőskölteményeivel foglalkozik. Gladstone határozottan ellene mond az9oknak,
kik úgy vélekednek, hogy az „Ilias”
és „Odyssea” időszakokként s
különböző rhapsodok által jött létre. Ő határozottan állítja Homér létezését s azt, hogy mind azt Iliast,
mint az Odysseát Homér írta. Állításait nyomatékos érvek támogatják;
cáfolatában világos és meggyőző, annyira, hogy az ember szinte hajlandó igazat
adnineki. Nagy érdeme az is, hogy e polemiákban mindig érdekes marad, dacára,
hogy e tárgyat a tudósok valóságosan agyonnyűtték.
Irályára
nézve Gladstone a legelső prózaírók sorában áll. Disraeli is finom stylista, de nincs benne annyi erőtelj és
tömörség, mint Gladstoneban. Gladstone irálya néha Macaulayra emlékeztet: oly
dicséret, melynél nagyobbat alig lehetne mondani. Nála teljesen bebizonyul a
francia mondás: „Le styl c’est l’homme.”
Ajánljuk
e művet minden komoly olvasó figyelmébe.
2.)
(„Evangeline:
a Tale of Acadie” by Henri Wadsworth Longfellow.)
A
nagy amerikai költő e népszerű idyllje – mely gyaníthatólag ma már minden angol
miss és mistress asztalán föltalálható – hatodik kiadásában fekszik előttünk. A
mostani: apró gyémántkiadás, melyben oly parányik a betűk, hogy egyáltalán nem,
vagy csak félve mernők ajánlani a magyar szemeknek. „Evangelin” Longfellow egyik
legsikerültebb művel. Csak egy hibája van, de az is inkább a külalakra
vonatkozik: nevezetesen – hexameter
sorokban van írva, mint a Voss „Louis-„-ája
és Goethe „Herman és Dorotheá”-ja. A
nyugati nyelvek közül – melyek rímelésre nézve oly végtelen előnyösek – egy sem
való hexameterre vagy a görög és római metrumok sokféle fajára. A klasszikai
metrumok nehézségeit Európában s talán egész világon csakis a magyar nyelv
tudja előnyösen leküzdeni, mely hajlíthatóságra nézve páratlanul áll. E részben
csak Berzsenyire kell hivatkoznunk,
ki ódáiban – mind tartalomra, mind formára
– a hellen és római klasszikusok mellé sorakozik.
Longfellow
„Evangelin”-je egy kedves, elragadó idyll, mely tele van az amerikai őserdők és
prairie-k erőteljes, egészséges legével.
Hátterét
a francia gyarmatosok története képezi Új-Skóciában. Az egészet bizonyos bús,
melancholikus légkör veszi körül (mint a „Hiavathá”-t),
melyben a lélek elandalodik. Az érzelmek átszűrt, eszményi tisztaságával
találkozunk e műben. A hős és hősnő: két ártatlan teremtés, kik sírva és
mosolyogva, szenvedve és boldogan vándorolnak egymás mellett, míg végre a „kis
katholikus temetőben” föltalálják örök nyugalmuakt. Longfellow előnye: a leírás, itt is kitűnően érvényesül. Nem
is lehetne kívánni szebb és kifejezőbb leírásait úgy a hangulatoknak, mint a
kültermészetnek. Itt van egy példa:
„While from its rocky
caverns the deep voiced neighbouring ocean
Speaks, and in accents
disconsolate ansvers the wail ott he forest.”
Külön
e két sor – a maga végtelen melancholiájával – végig vonul az egész
költeményen. „Evelina” kétség kívül megérdemelné, hogy a művelt magyar hölgyek
salonjaiban is szíves fogadtatásra találjon, mint oly mű, mely a legfinomabb
eszményiség üdítő lehével van körülvonva. Nehézkes „toilette”-jének is meglehet
bocsátni tartalma miatt.
3.)
(„The New Landlord” by Jókai. Translated by
Arthur Patterson. II. Edition London. Markson et Comp.)
Az
„Uj földesúr” (The new Landlord) Jókai Mór e kiváló humorral és
erőteljjel írt regénye, mely az angol kedélynek leginkább megfelel. Patterson
Arthur jeles fordításában már második kiadásban forog a brit szigeten.
Midőn
e regény angol fordításban megjelent, meglehetős senzátiót idézett elő. A
legnagyobb brit közlönyök, folyóiratok (mint a „Westminster Rewiew, a „Contemporary
Review” „London Rewiew, a „Guardian” stb.) kedvezőleg, sőt
magasztalólag szóltak felőle. Ami a fordítást illeti. határozottan
kimondhatjuk, hogy ily hű és zamatos fordításban még sohasem mutattak be magyar
terméket a külföld előtt. Valóban köszönettel tartozunk Patterson Arthurnak e kitűnő fordításáért, mely nemcsak érthetővé,
hanem élvezhetővé is tett egy jeles magyar regényt az angol közönség előtt.
Hogy kelendősége van: mutatja e „második kiadás”, mely után csakhamar valószínűleg
egy „harmadik” is következik, ismerve az angol olvasók nagy számát és ízlését.
4.)
(„An Epic of Women; and other Poems.” By A W.
E. O’Shanghnessy (Hotten).
E
cím alatt jelent meg legújabban egy költeményfüzér, mely sok tekintetben
figyelmet érdemel. Szerzője még fiatal s nagy reményekre jogosít. Hét női
jellemet ír le, oly megragadó vonásokkal, hogy sok helyen szinte lefegyverzi
indokolt kifogásainkat. Különösen sikerült
C l e o p a t r a és H e r ó di a s alakja. A hét női alak teszi az „E p i c o f W
o m e n t-„; a „többi költeményt” illetőleg van egy halom többé-kevésbé
sikerült verse, melyekben a kidolgozás művészete és az érzelem tisztasága
említendő. Nem utánoz ugyan senkit, de Mr. S w i n b u r n e hatása mégis rajta van egyes versdarabján.
Annyi áll, hogy a legújabb tehetségek közt
O’S h a n g h n e s s y kiváló
helyet foglal el. Ajánljuk azoknak, kik figyelemmel kísérik a legújabb angol
poézis működését.
Kifogyván
a térből, csak címét idézhetjük végezetül néhány újabb angol műnek, ilyen: „T h e r e s a” B y t
h e A u t h o r o f „A
l i c e W e n t h w o r t h”. Regény.
„A D a y b y t
h e F i r e”. B y L e i g h H u n t. Vázlatok és essayk jeles
gyűjteménye. Továbbá: V i r g i l. B
y t h e
Rev. W. L u c as C o l l i n s..
Kitűnők lasszikai tanulmány.
Forrás: Figyelő –
Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. – Szerkeszti: Szana Tamás – Kiadja Aigner
Lajos Pest, 1871.
