Ismeretlen szerző: Palócz toborzó

Gyáván eényi nem is eélet,

Ha nem alutt teé a véred

Noszi győ le a szphaáron*,

Csapp feő magad jaó szaántábaú.

A katona főgyi angyoú,

Egy a többi eégi hadvoú;

Mert haát ember eőrzeés doúga,

Mee az orszaág szent jobbvoutya.

Ha legény vagy a toúpadon,

Leégy veleönk egy akaraton:

Szabad hazaánk vedeéseére,

Törj baátran az ellenseégre.

Eő ne buocsózz a vertustoú,

Mint csizmagya a Keresztustoú,

O úgyis hótyig eél az ember,

Vesszen a ki hónyi nem mer.

Palócz-toborzó (magyarosítva)

Gyáván élni nem is élet,

Ha nem aludttej a véred:

Nosza, jöjj le a szapháról,

Csapj fel magad jószántából.

A katona földi angyal,

Egy a többi égi haddal;

Mert hát emberőrzés dolga,

Meg az ország szent jobbvolta.

Ha legény vagy a talpadon,

Légy velünk egy akaraton:

Szabad hazánk védésére,

Törj bátran az ellenségre.

El ne búcsuzz a virtustól,

Mint csizmadja a Krisztustól;

Ugyis holtig él az ember,

Vesszen a ki halni nem mer.

*) Szapha: a kemencze felső párkánya, hol a palócz legszívesebben heverész. Szerk.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Ismeretlen szerző: A néptörténet

Zsarnok ül a hősi nép nyakán,

Karja sulya fekszik a hazán:

Száműzetve bent a szent igazság,

Rabbilincsen a dicső szabadság.

S tűr sok évig, tűr a hősi nép;

De türelme partjain kilép;

Kel, s kelése tenger áradatja;

Viv, s vivása győzelmét aratja.

Börtönében már a zsarnok úr,

Égbe átkot szór,a földbe túr;

Mind hiába! köny nem árad érte,

Őt az Isten és a sors elérte.

Vigad a nép, győző dalja zeng,

Hő dalától hangja vissza zeng.

Néptől áldva légy oh szent igazság,

Üdvözölte te arany szabadság!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Tompa Mihály: Történet

Magyarországon történt a dolog,

- Vagy ha még nem, de megtörténni fog -,

Az ellenség egy vármegyére üt

Szörnyen pusztitva, dúlva mindenütt.

A nemzetőrség számra oly kevés,

És a mi több, még az sem fegyveres!

Fut, őrjöng, sir az istenadta nép...

Hisz már a harmadik helység is ég!

Az alispán, a vett hirek nyomán,

Rendkivüli gyűlést tart szaporán;

S most, hivatlan is ugy tolonganak.

A megyeházhoz a tanácsurak.

Tekintetes.. vagy polgártársaim!

Nagy a veszély megyénk határain,

Mihez fogunk most? rabság vagy halál

Mi ránk a jövő pillanatban vár!

És a gyűlés vitatkozik, zajong;

Nyelv akármennyi, de kar nem mozog;

S egy elkiáltja magát hangosan:

Már a szomszéd helység is lángba van!

Egyik egyet, a másik mást akar,

S ez irtóztató rémület s zavar

Közt, mintha a mennyből hullt vón oda,

Vágtatva jő egy ezred katona.

S a milyen hirtelen jött a segély,

Ép oly közel van immár a veszély;

És az ezredes szóval beüzen:

A ki csak bir, fegyverre hirtelen!

És kardra, kardra! felrivalt a nép:

De egy rakás úr közbe szólt:

Nem, nem! az ezredes urhoz elébb

Küzdjünk tisztelgő deputácziót!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

S. Gy.: Varró leányhoz

Szerelemnek van rózsája,

S a rózsát tövis strázsálja.

A te tűd oly tövis talán,

Gyönyörű kis varróleány,

Mellyel szivem táján nekem

Betüket varrtál ingemen? –

Annyi való, hogy e betük

Szivemet égetik gyakran,

S betüidben nem tudhatom

Minő isten csodája van?

Nem tudom de gyanakszom rád,

Hogy a tűt is bennök hagyád.

De semmi baj: honvéd vagyok,

Kinek a szúrást türni kell:

Megyek csatába, - harczolok

Honért, szived szerelmivel;

De még a hős búcsut veszen,

Neked még egy dolgod leszen.

Varrj nekem egy fehér zászlót

Hűségednek hókezével;

Rá ezer reményvirágot

Örök tavasz zöld szinével;

Ha véremet kionthatom,

Pirosról én gondoskodom.

Aztán varrj egy szemfödelet,

Ékest mint a hős alvása;

Himezzen arra gyöngyöket

Szemeid könyhullatása.

S rövid emlékezetemre

Tűzz egy csókot keresztemre.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Erdélyi János: Ki vagy te most?...

Ki vagy te most, nyalka gyerek?

A sarkantyud mire pereg?

Csak nem bálra, tánczolásra?

Dehogy bálra, dehogy tánczra!

Holnap indulunk a ráczra,

Igazságos boszulásra.

Amott jőnek a huszárok,

Gyönyörüség nézni rájok,

A világon nincsen párjok.

Haza jőnek messzi földről,

Az eleven temetőből,

Csupa hazaszeretetből.

Honvéd is van, huszár is van,

Ágyu is lesz innen, onnan,

Megélünk már valahogyan.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Arany János: Egy életünk egy halálunk

Muzsika szól, verbuválnak –

Csapj fel öcsém katonának.

Muzsika szól, dörög a menny,

Bömböl a szél nagy keményen,

Zimankó gyül a hazára,

Ébredjetek valahára.

Egy életünk egy halálunk,

A veszéllyel szembeszállunk!

Összeröffent rác, cseh, német

Hogy felfalja ezt a népet;

Ezt a népet, akit itten

Ezer éve tart az isten.

Egy életünk egy halálunk,

A ..... szembeszállunk!

Ezer éve, nem maholnap,

Tűrjük itt csak úgy lakónak,

És ehol még felülfordul,

Ki a házból, a pitvarbul!

Egy életünk egy halálunk,

Jaj nekik, ha mi kiállunk!

Itt élődött, hízott rajtunk,

Mellé ült, ha kitálaltunk,

Zsirunk ette, vérünk szopta,

Hogy testvérünk, azt hazudta.

Egy életünk egy halálunk,

A czudarral szembeszállunk!

Ős apánk jól földhöz verte,

De azt látom elfeledte,

Most megint feltürte ingét,

De mi vágjuk földhöz mindég.

Egy életünk egy halálunk,

Jaj nekik ha sikra szállunk!

Azt mondják: nincs magyar haza;

Hohó! de nem addig van a;

Nem lesz magyar az meglehet,

De titeket még eltemet.

Egy életünk egy halálunk,

Szép hazánkért kardra hányunk!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Számomra ismeretlen szerző: Verik már a dobot...

Verik már a dobot indulóra,

Mennek a honvédek,mennek hosszu utra.

Mennek és mind addig még csak meg sem állnak:

Miglen szemébe nem néznek a halálnak.

Vigyázz édes anya, vigyázz gyermekedre!

Mert bánatot hozhat szegény ősz fejedre.

Minek is aludtál tegnap olyan mélyen

Azon a szerelmes holdvilágos éjen?

A mint megcsókoltad ma reggel gyermeked,

Szemeit a földre sütötte előtted;

S egész napon által kicsiny szobájában

Sirt és imádkozott gyermeked magában.

Verik már a dobot, verik indulóra,

Mennek a honvédek, mennek hosszu utra,

Mennek és mindaddig még csak meg sem állnak:

Míg a szemébe nem néznek a halálnak.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Boglár: Csatatéren

Ezt a szellőt mely itt lebeg,

Nem szülték a hideg szelek:

Sohajtása ez azoknak

Az itt elhullt bajnokoknak.

Magyar lányka ha rád lehel,

Lágy kebledet ne takard el,

Engedd inkább át szállásnak

Annak a bús sohajtásnak.

Nem hűti az meg szivedet!

Sem nem kéri szerelmedet!

Csak örökös emléket kért

A vitézül elestekért.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Hiador (Jámbor Pál 1821-1897): Magyar sereghez

Dicső magyar sereg, szabadság serege,

Büszkén néz végig a szabadság istene,

Egész szabad világ zászlója most e kar,

Hol vért kell ontani ott első a magyar.

Szabadság! oh te vagy, nem zsold mért harcolunk,

A kárhozatból is kihozna táborunk;

Győz a sereg, kinek ezernyi karja van,

Ezernyi karja, de egyetlen keble van. –

Szabadság az mivel a lélek felrepül,

Szabadság az mire a holt is lelkesül;

Habár egész világ kihamvad, puszta lesz,

Utolsó lángja a szabadság lángja lesz.

A másik angyal, a dicsőség, a ki vész

Dicsőséget nyerünk ha életünk elvész;

Oh hol van szebb, dicsőbb, mint cserbabéru sir,

Min ifju lány viraszt s az örökajku hir.

Szabadság és a hir magyarnak egy elég,

Kibe istennek a legelső lángja ég,

Szabadságért sereg! sötétül a világ,

Hasitsunk hajnalfényt vérünkkel katonák!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Tompa Mihály: Jön a muszka

Jön a muszka, halljátok-e emberek?

De nem azért mondom ezt, hogy féljetek;

Félig győzött, a ki bátor, - azt pedig

A ki fél,már jó előre megverik.

Jön a muszka! csak hadd jöjjön nem baj, a

Magyar ember kész beteg ha nincs baja.

Mit csinálna a magyar had s Görgei,

Ütni verni ha senki nem vón neki!?

Ott lehet az embernek az ereje,

Ha nem csapott földhöz még senkit vele;

Mit érne, hogy van jó kardunk, meg karunk:

Hogyha avval senkit orrba nem csapunk.

A magyar, már azt sem tudták ki fia?

Megösmer most német, anglus, franczia,

Majd ha egy-két muszka tábort megverünk:

Egész világ barátságot köt velünk.

Annyi pedig, hogy megverjük, bizonyos,

Nem kell annak csak vasvilla, meg fokos;

Már hogy kéne? hisz nemrég a lengyelek

Kaszával levágtak egy nagy sereget.

Tartóztatni kell a magyar katonát,

Mint a jó ló ugy rohan, ha tüzet lát,

S a muszkának meg se mozdul a lába;

Ha más nem lő, szúr a horgos inába.

Sokan vannak az igaz mint a sáska,

Semmi baj, még jobban dőlnek rakásra,

Hisz ha vastag, ha kövér a rét füve,

A kasza ugy ont jó rendet belőle.

Nő az árviz,mentől jobban nő, rajta

Annál fentebb emelkedik a sajka,

sok a bajunk, szerencse még, ha baj van,

Emelkedünk, erősödünk a bajban.

Hibás ki fél a muszkától, - hibás, ha

Ügyez se vet rá, a bajt csak fitymálva;

Mikor jön, vagy mennyi jőn, majd megválik,

Mi csak bátran, készen legyünk halálig!

Készen legyünk, halljátok-e emberek?

Jön a muszka, de azért ne féljetek!

Félig győzött, a ki bátor, azt pedig

A ki fél, már jó előre – megverik.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Petőfi Sándor: A vén zászlótartó

(Az 1873-as helyesírás megtartásával!)

Fut Bécs felé Jellásics, a gyáva,

Seregének seregünk nyomába,

Megrémülve fut a magyar hadtól;

Magyar hadban egy vén zászlótartó.

Ki az a vén zászlótartó ottan

Olyan tüzes lelki állapotban?

Szemem rajta kevélyen merengel:

Az én apám az az öreg ember!

Az én apám a vén zászlótartó.

„Vészben a hon!” elhatott a nagy szó,

Elhatott kórágyához, fülébe,

S mankó helyett zászlót vett kezébe.

Vállait egy kínos élet gondja,

Betegség és ötvennyolcz év nyomja,

S ő feledve minden baját, búját,

Ifjak közé hadi bajtársúl állt.

S kit eddig az asztaltól az ágyba

Alig-alig birt elvinni lába,

Ellenséget űz mostan serényen

Ifjusága régi erejében.

Mi vitte őt háboru zajába?

Hiszen neki nincsen gazdagsága,

Mit féltene, mit védnie kéne,

Hogy ne jusson ellenség kezére.

Annyi földet sem mondhat övének,

Melyben egykor koporsója fér meg,

S mégis, mégis viszi lobogóját

Azok előtt, kik a hazát óvják.

Ép azért ment, mert semmivel sem bír;

Küzd a gazdag, de nem a hazáért;

Védi az a maga gazdaságát...

Csak a szegény szereti hazáját.

Édes apám, én voltam tenéked

Ekkoráig a te büszkeséged;

Fordult a sor, megfordult végképen;

Te vagy mostan az én büszkeségem.

Érdemes vagy a cser-koszorura!

Alig várom hogy lássalak ujra,

S megcsókoljam örömtül reszketve

Kezedet, mely a szent zászlót vitte.

És ha többé nem látnálak téged?...

Látni fogom fényes dicsőséged;

Könnyem lészen sírodnak harmatja,

S híred a nap, mely azt fölszáritja!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.