Ifju – és virág helyett
Dér leng játszi fürtein...
Ifju – és mosoly helyett
Arcán tompa, néma kin...
Ember – s roskadó váz termete...
Ember – s rémitő tekintete
Ég helyett földet keres...
Vagy nem ifju! –
vagy nem ember!
A kit isten igy le – s megver –
Szörny – kisértet ez.
Fényvilág volt a feje,
Benne lángész ünnepelt;
Hő érzelmek tengere
Hullámzá át e kebelt...
S míg a lángész büszke szárnyakon
Tul a földön – és tul a napon
Villámgyorsan fönrepült,
Hő érzelmek tengerében,
Égi üdvöz érzetében
Lelke elmerült.
És az ifju kebliben
Lőn illyenkor üdvtavasz,
Melly fölött most hidegen
Nézd ah, zordon tél havaz...
S észfáklyája bushomályosan
És miként mécs sir magányiban,
Rémes vérvilággal ég, -
S melly világokat kerüle,
Képzeletszárnyára üle
Zsibbasztó lidérc.
Ah, ki járt s ki szórta itt
Bájtavaszra a telet –
És a kinnak magvait
Hő szivébe kéj helyett?!
S melly lángelmejének volt hona,
S melly fejére dicssugárt fona,
E dus agyhoz nyult e kéz?:
A pokolnak szörnyü torkán
Hajh ki – s rátört egy vad orkán –
A megőrülés...
És ez orkán bősz kara
Lelkét mint ölyv felkapá,
Véle vadként nyargala –
És tövis közt hurcolá, -
Majd fel – csillagokhoz tört vele,
Onnét mély tengerbe lökte le,
Hol viharrá vált legott –
S mint vihar duló kinjában
- Tenger felzudult árjában-
Hajh égig
csapott!...
Avvagy áll é még az ég
E siró vihar megett?...
És az isten él é még
Tul a föld – s tenger felett,
Hogy illy – s ennyi kint meg nem sokall
S ki nem oltja lángvillámival?!
Vagy talán bevárja,
Míg ez olly bősz fokra hágott,
Hogy dühében a világot
Sarkából kihányja?!...
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 22. sz. jan. 26. szombat
