Vészi Endre: Virágok lázadása

Virágok lázadása

égővörösek kékek

az őszi ködbúrában

mit izzó wolframszálak

mint éjben fénycsövek

kontrasztanyag a testben

tüdőben és gyomorban

világító gyíkok

halak foszforeszkálók

tengerfenék homályban

jelek a sötét ellen

a mélyben és magasban

a korom bársonyában

a dércsillámos földön

madárbénító fagyban

mint izzó wolframszálak

mint éjben fénycsövek

a csomósodó ködben

virágok lázadása

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 51. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Juhász Ferenc: Tenyésztett szomorúság

Krumplivirág, krumplivirág,

tenyésztett szomorúság.

Anyám kertjében némaság,

krumplivirág, krumplivirág.

Petrezselyem, zöldmák, kapor

álma mögött a krumplibokor,

krumplivirág, krumplivirág,

tenyésztett lágy szomorúság.

Nézném Párizs, New York tornyait,

s nézem sejtből tódult tornyaid.

Nézném az óceán halait,

s nézem növényi-habjaid,

krumplivirág, krumplivirág,

szelíd rokonom, krumplivirág.

Alul a bíborló anyag

sötétjében a duzzadó agyak,

s fölül rezgő szomorúság,

krumplivirág, krumplivirág,

sok tikkadt mécsláng fuldokol,

zöld ravatal, krumplibokor,

zöld szerelem, sárga és lila

hús-zacskók szerelem-nyila

beszél az úr követével,

az ultraviola fénnyel.

Krumplivirág, krumplivirág,

kitenyésztett szomorúság,

te is csak az vagy, ami én,

halálos emberi-remény,

e kiszáradt tenger-fenék

megművelt kertjében fény-kerék,

egy-törzsbe-forrt asszonycsokor,

krumplivirág, krumplibokor.

Benned is az a nedv sustorog,

a sejtek közt föl-lezuhog,

ami hajt boldog állatot,

embertelen ember-bánatot.

lágy plazmák, dördülő magok

közt világítva fölsuhog

és merengve lebegteti szét

léted üveg-rongy zerkezetét

az értelmes szép lázadás,

a hidraulikus víznyomás.

Fénygyűjtő, okos tükreid

értik a hidrogén robbanásait,

s küldik tovább a robbanást,

használni a nap-pusztulást.

Páfrányok csókja, néma kor,

krumplivirág, krumplibokor,

te is a tenger álma vagy,

s most hűségem virága vagy,

benned a rózsa fölforog,

mállva és fojtva tántorog,

tapad az egyszemű huga,

az eszméletlenség csillaga.

Nézném London vas-hídjait,

s nézem hús-ívű szirmaid.

Te is csak az vagy, ami én,

halálos emberi-remény,

te is az ember álma vagy,

mert hűségem virága vagy,

kitenyésztett szomorúság,

krumplivirág, krumplivirág.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 49-50. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Simon István: Krumplivirágok

Milliók eledele, krumpli,

fehérvirágú krumplibokor,

lám, e damaszt-színű tájon oly

édes az anyaföldhöz bújni.

Csipkés kis bokrai ezrével

vonul az ősi krumpliföld,

s összeolvad a berek éger –

zöldjével a sok foltnyi zöld.

Kánikulai rőt melegben

még csak levelük se mozog,

de osztódnak már lenn a földben,

mint a robbanóatomok.

Gyorsan nőnek, - amikor láttam

hadukat május közepén,

csupa dísztelen közlegény

állt itt egyforma zöld ruhában.

Most mennyi csillagocska rajta,

a bokron! – mint a katonát

díszíti mindegyiket rangja,

a csillagos krumplivirág.

Tisztelegnék neked örömmel,

szegényeket védő sereg,

kár, hogy nem szabad, nem lehet

szalutálni födetlen fővel.

De majd ősszel, ha leszereltek,

e tisztelgést is megadom,

s télen, hol hó lepi a vermet,

megemelem a kalapom.

Velem lesztek majd sülve-főve,

együtt idézünk régi nyárt;

így gondolok a krumpliföldre

s rád, csontszínű krumplivirág.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 47-48. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.

Kosztolányi Dezső: A napraforgó

A napraforgó, mint az őrült

röpül a pusztán egymaga,

a tébolyító napsugárban

kibomlik csenevész haja.

Bolond lotyó – fejére kapja

a sárga szoknyáját s szalad,

szerelmese volt már a kóró,

a pipacs és az iszalag,

elhagyta mind, most sír magában,

rí, és a szörnyű napra néz,

a napra, úri kedvesére,

ki részeg s izzik, mint a réz.

Aztán eszelősen, bután

rohan a gyorsvonat után.

Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 46. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.