Csicsada: Emlékezés

Gond, bánat, szomorúság látogatta gyakran,

de mosolygott a szeme s dalolt az ő ajka.

Dolgos keze meg nem állt se éjjel, se nappal,

Ő volt az én ÉDESANYÁM, isten nyugosztalja!

Csicsada: Magány

Egy ölelés, egy pillantás,

hogy valaki karjában tartana,

úgy talán minden más,

nem érezném magam hasztalan.

Egy ölelés, egy pillantás,

hogy valaki meghallja szavam,

egy lágy simogatás,

érezzem, rám szüksége van.

Csicsada: Anyák napi vers

Ki az, aki éjjel-nappal

Mindig csak rám gondol?

Ki az, aki énmiattam

Egész évben spórol?

Anya, az én Édesanyám!

Szívek csak értem dobban,

Anya, az én édes Mamám,

Aki gondoskodik rólam.

Vágyom az ő közelségét,

Hangját, nevetését,

Olyan jó nekem érezni

Keze érintését.

Szeretem őt kis szívemmel

Nekem ő a minden,

Kívánok Édesanyának

Minden földi kincset.

Élte legyen napsütéses,

virágillat övezze,

Állatkákkal körülvéve

Boldog legyen élete!

(2011.)

Csicsada: Csillagok fénylenek…

Csillagok fénylenek,

fejem fölött fellegek,

madárraj surran csendesen,

életem értelmét keresem…

Csicsada: Tavaszköszöntő

Itt vagy végre, hozzánk megérkeztél,,

jó, hogy hozzánk ismét beköszöntél!

Testünk-lelkünk télen sokat fázott,

minden ember már fényedre vágyott.

 

Rügyek pattantak, kizöldült minden,

tavaszi fényben lobog az ingem.

Vidám színekben pompázik kertem,

a látványa simogatja lelkem.

 

Nárcisz, jácint és a tulipánok,

alma- és a barackfavirágok;

bársonyos barka, aranyeső

meghálálják a tavaszi esőt.

 

Menyasszonyi fehérben a fák is,

hajnaltól csivitel a madár is.

Hangverseny szól itt minden bokorból,

tüzes napkorong néz a határból.

 

Erre a látványra a korona:

lilán pompázik már az orgona!

Erre vártam nagyon egész télen,

ha ránézek: szívemben már béke. 

Csicsada: Egy fűzfához

Te fűz, te szomorú, te zöld csoda,

madárkák seregét csalod oda

omló ágaidhoz, lombod közé,

embertömeg gyűlik törzsed köré.

Nézik, csodálják ágzuhatagod,

mely fátyolként takarja alakod.

Bús koronád láttán szavuk eláll,

szépséged lenyűgöz fiút, leányt.

Római-part szépe maradj velünk,

látványoddal adj örömet nekünk

még oly sokáig, amíg csak lehet,

ragyogjál legalább még száz telet.

Csicsada: Esti égbolt

Az ég csoda-kékje lassan szürkébe fordul,

a távolban csengő-bongó estharang kondul,

lassul az élet, halkul már az utca zaja,

a fák között elhalkul a madárkák dala.

 

Bárányfelhők tova, már vörös az ég alja,

szemünk az alábukó napkorongot falja.

Illatoznak a teraszon a mézvirágok,

sötétlő kert alján lobognak mécsvilágok.

 

A Hold kidugja orrát felhő-paplanából,

lovak horkantása hallatszik a karámból.

Cirpelnek a tücskök, a békák kuruttyolnak,

nem is kell ennél szebb zene az ott-lakóknak.

 

Felnézek az égre, ott a Göncöl-szekérre,

közelében sokmillió csillag fényére,

melyek között az eltávozott szeretteim

arcképeit vélem én felfedezni megint.

 

Ragyogjatok, üzenjetek, intsetek nekem,

sokszor annyira fáj hiányotoktól fejem!

Fényetek simogassa éltem minden napját,

küldjetek sugarat, melyek az erőt adják!

 

Holdacska, csillagok és egyéb égi fények,

szórjátok kincseitek minden földi lényre!

Megnyugvást, csendes örömet sugarazzatok,

a Föld összes lakójának békét adjatok! 

Csicsada: Munkahelyi életképek

- folytatásos igazmese -

Hozzátok szólok én most, lelki szegények! ti,
kik naponta embereket készítetek ki
a munkahelyen főnökbőrben, nagy gonoszul,
hogy az ember végül orvosra szorul.

Nektek - tisztelet a kivételnek – az erény -
a „here” felgyülemlett munka aktahegyén,
kitől oly messze fogalom a munkamorál,
hogy e szó hallatán szemében nincs, csak homály.

Ki tudatosan mutatja magát butának,
így elkerülve látszatát is a munkának,
harmincnyolc évesen is jövőkép nélkül áll,
de lám, nálatok mégis neki áll a világ.

Kacagtok háta mögött, hogy mily infantilis,
gúnyolódtak rajta sokszor, hogy milyen dilis.
Ez az ő védjegye, erőssége, erénye,
nézzük, mi is lett mindennek eredménye:

munkát megtagadhat ő rendre büntetlenül,
mások megfeszülnek helyette kegyetlenül
a már-már aránytalanul nagy feladattól -
egyre gyakrabban hullanak ők ki a sorból.

A méhkaptár heréje lassú mozgásával
alattomos mosollyal járkál pofájával.
Véleményt nem nyilvánít, kerüli a frontot,
ezzel gyűjt magának sok jó magyar forintot.

Benn van ő már sokszor hajnalok hajnalán is,
- nyakában a gyöngysor csillog, mint kaláris -,
beszakadt fülében lógnak a hosszú csüngők,
negyvenes lábai akadnak, mint a küllők.

Hogy szavam ne feledjem, a korán bent éri,
ezzel demonstrálva, hogy sok dolgát intézi:
igen lázasan kezd a cd-másolásba,
kísérőnek közben lágy zenehallgatásba.

Ül ő a gép előtt, mint ki nagyon dolgozik,
- ki benéz, csak azt látja, serényen dolgozik -,
pedig szorgalmasan herénk szótárját írja
gőzerővel munkaidőben,ahogy bírja.

Retikülje formája malacka és cica,
lehetőleg rózsaszínben, de néha lila,
ruhája rendszeresen macskaszőrrel tele,
hogy zsebünkben meredezik a bicskánk nyele.

Apropó, bicska! Az van ám neki kettő,
méghozzá egyszerre, és pillangósat vett ő
arra az esetre, ha valaki rosszat szól,
hát előkaphassa és leszúrja azonmód.

Bájos ám ez a kis harmincnyolc éves lányka,
csak látványa egyre több ember szemét bántja,
de here-erény az nálunk kifizetődő,
hálából kinevezett tanácsos is lett ő.

Nagydarab, lomha, ezért sajnálja főnöke,
mindezért lustaságát is elnézi nekije’,
merthogy szegényke emiatt kissé gátlásos,
szerepjátszása hát elismerten áldásos;

jöhet-mehet, tehet akkor, s amit csak akar,
az óriás-bébi szerep rafinériát takar.
Elejtett félszavakkal pártfogói előtt
csikarja ki magának állandóan az előnyt.

Kedvence a fehér és fekete mágia,
- közben már óriásira dagadt a vádlija –
a restség is rányomta testére bélyegét,
alig tudja vonszolni nagyra nőtt ülepét.

Rezsi, számla gondja nem nyomja neki vállát,
csak fűzi gyöngyöcskéit, varrja ruhácskáját,
mely rendre félresikerül, szűköcske ugyan,
hogy hájacskáján feszül és itt-ott kibuggyan.

Főzni nem tud, mosogatni se nagyon nem szeret,
visszautasítja a titkárnő-szerepet.
Helyette másnak kell e feladatot ellátni
a távoli irodából kell másnak nekilátni.

Ez főnöki ukáz, mondván,hogy szegény herénk
gátlásos kissé, és nagy testét szégyellé,
sajnálatból hát elnéznek neki ők mindent,
tehet, amit akar, él a világba ingyen.

Igaz mesémet mára már abba is hagyom,
de megígérem, hogy hamarosan folytatom.
Tanulságos lehet másnak is e történet,
hogy él egy here mások rovására bőségben.