2014. jan. 24.

Ismeretlen költő (XVIII. sz.): Ej, haj, gyöngyvirág…



Ej, haj, gyöngyvirág,
Teljes szegfű, szarkaláb,
Bimbós majoránna!
Ha kertedben lehetnék,
Piros rózsát szedhetnék,
Szívem megújulna.

Ej, haj, gyöngyvirág,
Teljes szegfű, szarkaláb,
Levendulavirág!
Ha kertedbe mehetnék,
És ott kertész lehetnék,
Mindjárt meggyógyulnék.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVIII. sz.): Boldogtalan vagyok…

Franz Doubek festménye - forrás: internet

Boldogtalan vagyok,
Mert kínjaim nagyok,
Béborult ifjúságom;
A szokatlan dolgot
És a nehéz jármot
Már megszokni nem tudom;
Régi időm elmúlt,
Most másképen fordúlt,
Szomorú az én sorsom.

Őszi harmat után
Végre mikor aztán
Fújdogál a hideg szél,
Nem sok idú mulván
Fáról a gyönge levél;
Zöld erdő harmatját,
Piros csizmám nyomát
Hóval lepi be a tél.

Én szemeim sírván,
Könnyeim csordulván,
Néznek csak keservesen;
Bús szívem zokogván,
Csaknem meghasadván,
Bánkodik nagy erősen;
Ki miatt naponkint
Látok szomorú kínt,
Szenvedek én testemben.

Istenem, mit tegyek?
Immár hová legyek?
Mire jutok végtére?!
Ha mind búval élek,
Ezentúl mit érek,
Élek-e még kedvemre?
Vagy mind holtig árván
Járok, csak bút látván,
Megyek keserűségre.

Ennyi gyötrelemmel,
Vagy ennél is többel
Ifjúságom mint éljem?
Jobb lesz a darvakkal
Vagy más madarakkal
Ősszel búcsúmat vennem
S mennem oly országra,
Hol irígyim soha
Nem szólhatnak ellenem!

Talán elmentemmel,
Búcsúvételemmel
Ha útamat követem:
Gonosz irígyímnek,
Kik most reám törnek,
Nyelvök elkerülhetem!
Ha nem látnak, talán
Nem szólhatnak reám,
Így kedvök betölthetem.

Azért szerelmedre,
Világod kedvedre
Éld ezentúl, kívánom;
De én fáradságom,
Kedves virágszálom,
Éretted nem sajnálom!
Légy jó egészségben,
Addig míg az isten
Éltet, szívből óhajtom!

Szívem, isten hozzád!
Megbocsáss, ha szolgád
Vétett ő beszédében;
Mert noha nehezen,
De tőled elmegyen,
Ki téged szán szívében.
Lesz-é véled szemben?
Láthadd-é e testben?
Maga tudja az isten!

Immár solymocskádat,
Kedves madárkádat
Kit karodon hordottál,
Klárisokkal rakott,
Skófiummal varrott
Lábzsinóron tartottál,
Bocsásd el békével
Szegényt, hadd menjen el,
Reá ne haragudjál!

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVIII. sz. eleje?): Szól a kakas már





Szól a kakas már,
Majd megvirrad már.
Kék erdőben, zöld mezőben
Sétál egy madár.

Micsoda madár?
Micsoda madár?
Kék a lába, zöld a szárnya,
Engem odavár.

Várj, madár, várj,
Te csak mindig várj.
Ha az Isten néked rendelt,
Tiéd leszek már.

Várj, madár, várj,
Te csak mindig várj.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Petrőczy Kata Szidónia (1662-1708): Oh kedves violám…

Petrőczy Kata Szidónia - forrás: internet

RÉSZLET

Oh kedves violám, hogy kezdjem el szómat,
Hozzád, én édessem, mélto panaszimat,
Mikélppen terjesszem elődbe kínomat,
Hogy meg ne bántsalak, s érezd fájdalmimat.

Benned sak egyedöl nyugodott meg szívem,
Nálad nélkül soha nem volt semmi kedvem;
Hogy változtál így meg, mért gyűlölsz így engem,
Mért nem jut eszedbe az én nagy hűségem?

Miólta szivemet, tudod, néked adtam,
Az igaz hűségbe soha nem hibáztam
Csak gondolattal is, s ellened nem jártam,
De mégis meguntál, jaj, mire jutottam.

Nem félsz-e Istentől sokszori hitedért?
Melyet hogy megszegtél mások szerelméért,
Bizonyos, hogy utálsz most egy személyért,
Hitvesed halálát óhajtod kedvéért.

Micsoda okokbúl méltóbb szerelmedre?
Kincse vagy személye hatod-é szivedre?
Nemzete s erkölcse kötelez-é erre,
Hogy így én személyem jutott gyülölségre?

Semmibe külömbnek nem tartom magamnál,
Sőt az én hűségem böcsössebb aranynál,
Melyet, tudom, nem lelsz, édes szívem, annál,
Mert bizony kedvessebb más ottan náladnál.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Gyöngyösi István (1629-1704): Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága






A MENYASSZONY SZÉPSÉGE

RÉSZLET

Az orcái rózsák, nyaka alabastrom,
maga kelletése szívet győző ostrom,
s ahhoz szép beszéde merő orvos-flastrom,
istenes élete majd szerzetes-klastrom.

Homloka lilium, az ajaka kláris,
Helenán sem talált ennél szebbet Páris,
az melynek hervadni magánossan kár is,
bár csókod harmatja érte volna máris.

Cédrus az dereka, tekintete ráró,
mint vadász Diana, gyors lába úgy járó,
dolgaiban rendes, az üdőtől váró,
neme királyi vér, nemcsak egy köz báró.

Egész teste hattyú, galamb engedelme,
gerlicét követő társához szerelme,
ahol kell, mint daru, oly szemes fegyelme,
csendes erkölcsiben nincs negédes elme.

Úgy tetszik, azmerre lábai indulnak,
azok helyén mindjárt virágok újulnak;
azmikor ajaki beszédre mozdulnak,
szép szavai között nádmézek is hullnak.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVII. sz. második fele): Hallod-e? pendítsd az lantot…



Hallod-e? pendítsd az lantot,
Hadd járjam szépen az táncot;
Leány, köss fel aranyláncot,
Ne tegyen közöttünk gáncsot.

Söpörtesd gazda az házat,
Hordass ki tángyért és tálat.
Vitesd ki az hosszu asztalt,
Rendelj helyt tánchoz, jó tágast.

Az ki nem akar táncolni,
Vagy pohár bort elköszönni,
Idején mondják meg neki:
Rendeltek más szállást neki.

Erre is, gazda, rávigyázz,
Ifjakat mikor táncban látsz,
Akkoron vígan azt kiáltsd:
„Hegedűs, három most az tánc!”

Tánc közben töltsd az pohárt is,
Ne legyesn panasz abból is;
Vigyázz az asszonyokra is,
Ne hadd szomjuhozni őket is.

Ehhez tartsd gazda magadot,
Higgyed, nem vallasz kudarcot,
Vonassad az lengyel táncot,
Hadd (h)ozzám már az menyasszont.

Állj félyre itt, ki bánkodol,
Itt bizony nem szomorkodol,
Vagy igyál vagy penig táncolj,
Egyébként köztünk nem lakol.

Vonassad az ifjak táncát,
Hadd fogja ki-ki ő társát;
Dudás hosszan fúdd az dudát,
Ne kíméld asszonyok talpát.

Vőlegény, megkíméld magad,
Sok borral magad ne bántsad,
Táncban lábadat ne fáraszd,
Hogy virradtig meg ne bánjad.

Lesz neked még más dolgod is,
Munka kell, higgyed, ahhoz is,
Elment már az menyasszony is,
Végy búcsút tőlünk már te is.

Ez így elmédben forogjon:
Most rövid éjszaka vagyon,
Az álom rajtad ne fogjon.
Párta is konttyá változzon.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVII. sz. második fele): Hallod-e ifjú…

Giovanni Boldini (1842-1931) festménye


Hallod-e ifjú, jőj te egy szómra,
Nem mondok gonoszt, sőt intlek jóra,
Nem sokat tészen, egy fertály óra,
Nem sokat tészen, egy fertály óra.

Tudod-e mastan elődbe jöttem,
Avagy nem veszed azt is eszedben,
Hogy ma napestig fárodtam ebben,
Hogy ma napestig fárodtam ebben.

Nagy siralmasan téged kereslek,
Minden útakon téged lestelek,
Igen akarom, hogy föllöltelek,
Igen akarom, hogy föllöltelek.

Mondjátok mastan nagy hamissággal,
Bétöltöm minden fogadásimat,
Megadom minden adósságimat,
Megadom minden adósságimat.

Szép nyoszolyámat is megvetettem,
Selyem paplannyal béterítettem,
Szép szőnyegekkel béfödöztettem,
Szép szőnyegekkel béfödöztettem.

Mast jőj el velem, arra feküdjünk,
Ketten kedvesen szerelmeskedjünk,
Szép játékokkal megelégedjünk,
Szép játékokkal megelégedjünk.

Nincs uram itthon, elment nagy messze,
Tudom, mikor lesz hazajövése,
Csak tegnap ment el, nem köll félnyie,
Csak tegnap ment el, nem köll félnyie.

Útravaló pénzt is eleget vitt,
Arannyal tőlté meg az erszényét,
Mast legyünk vígan, elvitte az kínt,
Mast legyünk vígan, elvitte az kínt.

Kezedben vagyok, szabad légy velem,
Te se kéméljed magad éntülem,
Járulj közelebb, ölelj meg szívem,
Járulj közelebb, ölelj meg szívem.

Ifjuságodat ne túltsd hejában,
Mert mast vagy virág szép illatjában,
Fáj az te szíved kívánságá ban,
Fáj az te szíved kívánságában.

Hiszem, nem lehet ördög az ember,
Kinek ura van, oly asszonyember,
Hogy meg ne únja, ha itthon hever,
Hogy meg ne únja, ha itthon hever.

Sem testemnek, sem lölkömnek nem köll,
Csak téged lölköm óhajtlak szívvel,
Soha tetüled nem is állok el,
Soha tetüled nem is állok el.

Kérlek te engem hogy meg ne útálj,
Míg uram megjön, addig nálom hálj,
Együtt légy velem, tülem el ne válj,
Együtt légy velem, tülem el ne válj.

De csak veszne el az kurafia,
Másszor lennék én akkor világra,
Ó hogy meg nem tud rólam halnia,
Ó hogy meg nem tud rólam halnia.

Majd reám veszem kamuka szoknyám,
Lábomban vonszom karmazsin csizmám,
Ékesen járok, nézz bár énreám,
Ékesen járok, nézz bár énreám.

Péntölöm gyolcsa két forint ára,
Az fölhajtása kilenc pénz ára,
Minden munkája hat arany ára,
Minden munkája hat arany ára.

De csak jönne el az sokodalom,
Az vásárfiát néked megadom,
Csak vegyed tülem jóakaratom,
Csak vegyed tülem jóakaratom.

Csak te kedvedért ékesen járok,
Nem úgy, mint egyéb tunya asszonyok,
De derekamban csak meg sem hajlok,
De derekamban csak meg sem hajlok.

Hogyha kívánod, majd hegedülök,
Avagy citerát vervén örülök,
Lantot pöndítek, öledben ülök,
Gyönge orcádra szép csókot tészek.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVII. sz. második fele): Áll előttem egy virágszál…

Forrás: Wassilij Grigorjewitsch Perow - www.oel-bild.de


Áll előttem egy virágszál,
Örvendetes liliomszál,
Kis kertemben ékesen áll
Ki életem, - egy virágszál.

Áll előttem szép violám
Rózsaszínű szép Ilonám,
Kegyes tekintetű rózsám –
Gyönyörűséges violám.

Kis kertemben szép virágok –
Jó illatű szép virágok,
Tündöklő szép piros rózsák,
Gyönyörűséges violák.

Ó szép virág szerelmemben
Mikor volnék szép kertemben,
Rózsa-, violaszedésben
Az te nagy és szép kedvedben!

Akkor lészen vígasságom:
Rózsa-orcádat ha látom,
És ékesen csókolgatom –
Akkor lészen újulásom.

Néked egészség adassék,
Szép termetöd böcsültessék,
Jó híred néked hallassék,
És éntüllem szerettessék.

Füleidben immár vegyed
Fordítsd reám személyedet:
Halld meg keserűségemet:
Tartsd meg az én életemet!

Legyen bocsánat énnékem
Tűled ó én szép szerelmem;
Noha távul vagyok tűled
Ne felejts el azért engem.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVII. sz. második fele): Ifjúság mint sólyommadár…

Forrás: Alexandrowitsch Nikolaj Jaroschenko -www.gemaelde-webkatalog.de


Ifjúság, mint sólyommadár,
Akkor víg, ha szabadon jár,
De jaj nekem, szegénynek, már
Vígasztalást szívem nem vár.

Mert elkölt már szabadságom,
Elrejtezett örömnapom,
Felvirradását nem várom,
Míg föl nem jön kívánt napom.

Mint ősszel kis fülemüle,
Hogy elvál éneklő nyelve,
Ki, szegény, meg van rekesztve,
Lehajtván bánkódik feje.

Hol mások járnak kedvesen
Mint egy Apolló, kegyesen
Fejem lehajtván könnyesen
Nézek csak nagy-keservesen.

Mennék én is, ha mehetnék,
Szárnyamra ha fölkelhetnék,
Én egyedül itt nem élnék,
Mint madár, társot keresék.

De el vagyok határozva,
Szabad fejem bé van zárva,
Nem különben, mint az árva,
Nagy bánatban elfáradva.

Meghervadott bennem az szű,
Mint az gyenge lekaszált fű,
Reménységem is majd meghül,
Mert kívánt napom fel nem jön.

Bezzeg boldogok az vadak,
Kiknek zöld erdő az házok,
Mert ők senkitől nem várnak,
Ott sétálnak, hol akarnak.

Ó, én keseredett fogoly,
Kinek szabadsága nem foly,
Vagyok mint félig megholt, oly,
Úgy megemészt a bú, mint moly.

Mert elváltam kedvesemtül,
Mint gerlice ő társátul,
Igen távul vagyok attul,
Reméntelen szívem búsul.

Ó, én kegyelmes istenem,
Így kell-é, szegénynek, élnem?
Hogy nem folyhat az reményem,
Felvirradván napom, fényem.

Fogság után hadd örüljek,
Mint madár, szabadon éljek,
Ezt óhajtja ez a lélek,
Akié ez a kis ének.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.