Kedves barátom, lelkem jobb fele!
Mi volna édesebb dolog nekem,
Mint irni hozzád, irni iveket,
Tarkán ahogy jő, zöld, piros, fejér,
Meg tudja a szent, millyen gondolat.
S mégis te feddesz és panaszkodol,
Halottbeszédet tartasz siromon,
És több eféle. Megvallom, fiu,
E szemrehányás, e feddő levél,
E szenvedélyes „meghaltál” kiáltás,
E lecke ízü dorgáló beszéd,
Ez a lelket leöntő nyakleves,
Ily megrohanva, ily váratlanul,
Hogy a léleknek annyi érkezése
Sincs, míg szemét törölje, vagy pedig
Nyálát lenyelje - meg kell vallanom
Hogy ez nekem... fölötte jólesett.
Oh, mert belőle látom, mint szeretsz,
Mi hő kebellel engem, hívedet,
Hogy elvakít ez édes indulat,
Hogy nincs türelmed egybevetni a
Napok folyását, tért, időt, körülményt
S egyéb tudákos elvont dolgokat,
Midőn azért békételenkedel:
Miért nem írok a szálló madárnak,
Ki egykor almafámon énekelt,
Miért nem a méhnek, ki a minap
Mézet szedett kertem virágiról,
Vagy a csapongó lepkének, ki néha
Megörvendezteté kis gyermekim,
Vagy a szellőnek és zúgó viharnak,
Mely tegnap itt volt, most ki tudja hol van?
Hová irhattam volna én neked,
Bohó fiú te! mit mondék vala
Szegény levélnek: merre végye útát,
Hogy rád találjon e négy hét alatt?
Talán bizony nem törtem én azon
Elmém eléggé s nem falék mohón
Fel minden aljas pletykát, hirharangot,
Rágalmat, emberszólást és egyéb
Vidéki mismást a divatlapokban,
Csakhogy felőled, holléted felől
Lelnék azokban egy betűcske hirt.
De nem találtam bennök semmi szót
Rólad, s miként a meddő figefát
Az idvezítő, el- megátkozám
Őket: ne is teremjenek soha
Édes gyümölcsöt senkinek, ha nem
Teremtek most nekem.
Mit volt csinálnom, hát sopánkodám:
Ej, ej, hatalmas és mindentudó ég,
Hol kóborolhat most az a fiu?
Gyakorta ismét igy imádkozám:
Mennybéli isten, édes istenem!
Adj annak a szegény Sándornak immár
Adj valahára állandó tanyát.
Csendes tanyában szép kis fürge nőt,
Angyalkedélyű szende, barna nőt,
Mellé mosolygó szép gyerkőcöket,
Egy párt, ha többet nem, fiút s leányt:
Oh adj családi boldog életet!
És ime! amit oly forrón ohajték,
Jön a levél, hogy teljesedni fog.
Csak egy rövid holdélet, és az én
Költő barátom, mint Illyés próféta,
Tüzes szekéren a mennyégbe száll.
Én böjtölöm meg mézesheteid,
Fogadni mernék; s néma bőjteim
Hosszúak és nagyok lesznek, nagyok,
Mint a tiéid egykor Debrecenben.
Mert a barátság kis szövétneke
Halvány világgal ég a szerelem
Máglyája mellett: de mit bánom én!
Hogy el nem alszik, arról meg vagyok
Győződve, mert hisz tűz nem olt tüzet,
Sőt jobban éleszt: hát miért emelnék
Önző panaszt, a mézteljes hetekre?
Nem, én nem zugolódom ellenök,
Sőt azt ohajtom (vesszek el, ha nem):
Legyen halandó élted fogytaig
Oly boldog-édes mindenik heted,
Mint a legelső, mellyet élvezesz
Az esküvés után.
Én addig itthon, a távolban is,
Magányomban veled társalkodom,
Könyvedből issza lelkem lelkedet,
Mint a dicsőült égi szellemek
Az idvezűlés harmattengerét.
És elmerengek arcod másolatján,
Mely néma, mégis annyit mond nekem,
Előteremti azt a tiz napot,
Midőn te, hű barát, hajlékomat
Megnépesítéd egy örömsereggel,
Előteremti, mondom, és örökké -
Valósággá ifjítja nékem azt.
Ilyenkor aztán vágy éled szivemben,
Hogy vajha bár, nem énértem, hanem,
Kinek majd férje lészesz, hölgyedért,
S kinek dalolsz, a nemzetért, örökké
Maradnál ifju, mint ez érclapon.
Arany János sk.
Hát hol is kezdjem, na! Biz én magam sem tudom, hacsak azon kedves ujságon nem, mit te alkalmasint tudni fogsz, hogy Petőfi megházasodott. Soha ez igénél jobban nem vártam semmit, mert, köztünk legyen mondva, mindig tartottam valamely galibától és konkolytól. De hát már egészen úgy van, már nem lehet tréfálni a dologgal. Jobban örűlök neki, mintha valaki száz bivalyt adott volna, meg Vas Gerebent ráadásul. Azt mivelte már a szivem, mintha 13 élű bicska lett volna, mind nyíló félben, benne. A más héten utnak is inditottam egy levelet, Sas Károlynak címezve, mert annyit gondoltam, hogy körülbelül Szatmárban teker az ördög (az a kis szárnyas, nyilas purdé, tudod) de hogy ezen megyének melyik részén tartózkodol, azt nem tudtam, a posta sem olyan bolond pedig, hogy ott téged felkeressen. Igy folyamodtam egy kis orcátlanság (= arszlánság) féléhez, tudod, és irtam ismeretlen emberhez kérő levelet. Ugy hiszem, azóta körmöd közt van.
Tompa Misutól, a tiéddel együtt kaptam levelet. Azt irja, hogy 1. Ő nem valami pityergő fiú, és engem nagyon szeret. 2. Nem ő esket össze, 3. Beteg, s szeretné, ha boldog házas volna. 4. Arcképén azért hogy bajusz van, pap, s azért hogy kabát van, magyar. 5. Ő mint uj gazda 7 f. 30 kr havi díjért nem kötheti Jókayhoz magát.
Boldog isten, hát én milyen gazda vagyok! Mi előnyöm benne, hogy nőm és gyermekeim, szóval családom van? Nekem is igért Vahot 4 pf-tot darabjáért a versnek, ha nem kizárólagosa leszek is, Jókay szinte adna annyit s 4+4=8: de hát más egyébre nincs tekintet? Igazán irja, hogy: vásáron vagyunk az irodalomban; ugy van, m...a-vásáron. Én kedvedért Jókayhoz csatlakoztam, s ha tüzes vasvillát köpdösnek is érte rám, megállok. Annyit nyernek vele, hogy nem olvasom lapjaikat, s aztán nem hallok semmi rágalmat. Mindazáltal nem akarok gorombán válni meg Vahottul, inkább, ha ez élemény neki, ingyen irok lapjába az idén. De kétkulacsozni nem fogok. Itt azonban csak magamról, nem Tompa pajtásról szólok, mert neki V. Imrével, mint írja, bonyolódott viszonyai vannak, melyeket én nem tudok s isten mentsen, hogy őt kárhoztassam.
Vetem szemeimet a térképre s tudod, mi esik nehezen? Az, hogy alig vagy tőlem néhány mérföldnyire s mégsem vagyunk együtt. Hej te Sándor, beh özön dinnye van nálunk, és mily édesek. Nekem már is van jegyezve egypár száz, pedig ez még csak az eleje. S ha te a nyiri dinnyét tartod legjobbnak, ugy nem ettél jó dinnyét. Itt megtanulhatnád, mit hínak jó dinnyének; most fog érni, a jövő héten legjobban. S ami több, ez igen könnyű étel, szerelmesek is megehetik gyomorterhelés veszélye nélkül. Meglátogatnálak, de annak száz akadálya van. Első ez a csörömpölő lánc lábaimon, második, hogy nem tudom még, hol van neked ezúttal otthon, pedig én csak a te vendéged, és folyvásti vendéged szeretnék lenni, harmadik, hogy csak nem vihetném magammal komádasszonyt, Julcsát és Lacit, ezek nélkül pedig látogatásom csorba volna. O ha te oly roppant dühös szerelmes nem volnál! Ha elhagyhatnád egy hétre mátkádat! Legalább csak azért, hogy hamarabb teljék az az egy hónap. Majd a tüzes isten nyila! mondod.
Ami pedig a komádasszonyt illeti: ő nem izen neked semmit. Teljesen desperált, hogy sohasem lát téged többé ez életben. Laci ugyan váltig biztatja: hogy „de bizony eljő Petőfi bácsi, mert paripát igért nekem s azt elhozza”, - de az anyja nem hiszi, azt mondja, nem gyermek ő már. - A csonka torony is köszönt pedig s kérdezi: mikor lesz szerencséje? s ha valaki azt mondaná neki, nem éri már ő azt meg, mindjárt összerogyna ijedtében. A kert rózsái elmented után azonnal elhervadtak, - de ezek legalább jövő pünkösdre ismét megújulnak. A gólya is elment, de nem búcsuzott el végkép. - Sándor... Sándor...
Oly nagy kedvem volna „Felhők”-et irni.
Bevégzem most levelemet, de rövid időn másikkal zavarom meg szerelmi boldogságodat. Tudod fiam, az a folytonos szerelmeskedés megárt, jó néha közé valami unalmas dolgot vetni. Legyenek az én leveleim azok. Annyit azonban bizonyosan hiszek, hogy ha szept. 8 -áig nem, azontúl az örökkévalóság legutolsó cölöpjeig nem foglak látni - Szalontán legalább. Isten megáldjon, édes Sándorom és adjon 1000000000000000000000000000-szorta boldogabb jövőt, mint amilyen boldogtalanok valának mult napjaid. Ezért a csizmadiás jó kivánatért pedig bocsáss meg
teljes barátodnak
Aranynak
Most sem tudom, hol lel meg a posta Szathmáron. Nézesd meg a postát előre, hé, nehogy eltévedjen ezen levelem, mert nem szeretném ezen levelemnek eltévedését stb.
