2026. szept. 8.

Garay János (1812-1853): Tavaszi dalok

 

I. A tavasz előérzete

Pusztaságok pusztasága!
Nincs a földnek még virága,
Lombtalan még a berek,
Víg madárka nem cseveg;
S mégis, ah mi érzet ez,
A mi bennem ébredez,
S mint egy édes sejtelem
Végig rezgi kebelem?
Szellemcsókod az,
 Ébredő tavasz,
Oh e bimbóezredek
Nem soká kifejlenek!
Ebből illatár fakad,
Abból csörge ér szakad,
Ez füszál lesz, az virág,
Ez növény, az zöld faág,
S ez, mely itt van keblemen,
Érezem,
Ez – szerelmi dal leszen.

II. A sajkás

Tükrén a nagy Dunának
Habok ringásiban,
Tündér gyönyörvarázsban
Egy zöld szigetke van.

Hivólag ingnak fái,
Mint annyi hölgykezek,
Melyek vidám örömre
Magokhoz intenek.

S kormányt veszek kezembe,
Sajkám egy gyors evet,
Könnyen, vigan szökellve
Felé, felé siet!

Fölöttem és alattam
Mosolygó ég vagyon,
Két ég közül – ki hinné? -
Kivágyik csolnakom.

A zöld sziget hüsében
Virúl az én egem,
A föld legszebb leánya
Ott köt füzért nekem.

III. Szabadban

A tavaszkor fübe fekszem,
Szívem nyitva áll;
Szembe, szivbe kéjgyönyörnek
Illatárja száll.

Ah ki írja meg, mit érzek
Édességinél?
Szívem, mint a megtelt bimbó,
Meghasadni föl.

Kéjvilág örömvilága,
Bájoló tavasz!
Egy öröm van a világon - 
Élvezésed az!

IV. Egy szép álom

Lágy déli szellő volt ringatóm,
Méhdöngicsélés elaltatóm:
Elhunytam a kéj érzelmiben,
Temetve fekvén a zöld füben.
Tündéri álom kecsegtetett;
Egy szebb jövendő hazán felett.
Ajkamra csók szállt – fölérezék:
S szerelmes hölgyem karán valék.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése