Tuboly Viktor (1833-1902): Vérmező

 

Mint szélnek vad nyargalása
Tajtékzó ménen az ur -
Lova körme pattogása
Földbe mély vágásra fur -
Vágtatása mint a villám,
Rezgő hullám tünő csillám,
Ott terem jobbágyinál,
Hol forog vig mátkatál.

Tán csak őrült gondolatja,
Vagy mi patvar hozta őt?
- Így az urnak háta megett
És magasztalák a vőt -
Máskor még felénk se jőne
Hát ugyan ma őt mi lelte? -
Súg, búg, bámul mint a pór
Rá banyák pletykája szór,

„Szép menyasszon kézfogób,
Tán megtetszett ő neki
Mert im sok hizelgő szóban
A menyecskét környezi’ -
Ily beszéd jár egyre végig
A szobának szegletéig,
Hol menyasszon ül vele,
S rajt az urnak kéjszava.

Cseng ohár, vig kedvet élvez
Az elnyomott nép s vidán.
Most nem durva hajdu fékez
Nem robot, nem dézma, vám!
Keblökben öröm honolva
Mintha az ur ott se volna
Közikbe zaj lárma száll,
Tölt pohár és telt a tál.

S már már végzik a menyegzőt
Ételeknek fogyta van,
S hangoztatják az elmenőt; -
De menyasszony nyugtalan,
Sir, mert az ur bősz vágyának
Erkölcsi nem hódolának, -
S az méreggel távoza -
Ez rájuk borut hoza.

Bú és gond ül minden arczon
Az  ur dölyfét rettegik, -
S e tünődés lelki harczon
Egy hajdu megjelenik,
S így szól: „gaz nép! Tudd meg im hogy
Holnap véredből sok elfogy;
Lesz irtás és lesz robot,
Száz deressel pálcza bot -

Majd megtanítunk daczolni
Földuraddal renyhe nép!
Megtanulva porig hajolni
Ha urad házadba lép” -
Igy a szolga ment morogván
Káromolván és kaczagván -
Bámult erre mind a pór,
S átkot a bujára szór. - 

És lőn irtás, a robotnak
Szörnyü napja feltüne,
Most sok öklös hajdubotnak
Bő keletje nem szüne, -
A faluból mint a sáska
Férfi és nő mind kiálla,
Izzadott vércseppeket
ütleg és veréseket! -
**
Mint szélnek vad nyargalása
Tajtékzó ménen az ur -
Lova körme pattogása
Földbe mély vágásra fur,
Vágtatása mint a villám
Rezgő hullám tünő csillám, -
Ott terem jobbágyinál
Hol serény munkált talál;

„Ördög adta ronda népe!
Munkálatja lomha rest,
Egész napon elhenyélte
Még felmulná a nemest!”
Mond az ur – és ostorozza
Népét, díj helyett kinozza, -
A menyasszont is leli
Rá bőszült szemét veti, -

A korbácsát mellére vágván
Emlőit kiszabdalá,
Vére mint patak buzogván
Ifju élte elhagyá! - - 
Megfutott a nép rémülve
Boszut hőn az égtől kére, -
S azt megadta Istene
Kinek népén van keze! -

Mint folyton gyors áradása
Véres kézzel elrobog
Az ur, s mint csillag futása
Száguld, rá a föld dobog -
Féktelen sebes mentében
Egy felhő kerekedtében
Dörg az ég, - villámot ád -
És az urra csap halált!

Ménje és ő rogyva mostan,
Hála rezg a nép ajkán,
Az égtől nincs elhagyottan
Megbosszulva zsarnokán! -
Hol a menyasszon vére folyt,
Az időtől Vérmező volt,
Ám e név még most is áll,
S unokák ajkára száll! -

Forrás: Tuboly Victor: Költészet csirái. Ősregék és vegyes költemények. N. Kanizsán, 1853.