Tuboly Viktor (1833-1902): Török csapás

 

Zsigmond királynak korából
Megmaradt egy régi hely -
Honnét a nép ős apáktól
Ily regét beszélget el:
Mohámednek nagy hatalma,
Honunk egén is dulonga, -
S mint zajos duló vizár,
Özönlött már a barbár.

Zala megye Érvölgyében; -
Igy hivják azon lapályt,
Melyen kies hegysorok közt
Az ut Göcsejbe megy át -
Szőlő hegyek dús aljában
Gelyse fallva áll magában,
Hajdan birták Örödögök
Akorban hires nevök.

Heten voltak egyszülöttek,
Nagy volt az Ördög család,
Hadfiak mind és hiresek
Tettök durva és galád, -
Együtt mentek ők rabolni
És ellenféllel daczolni,
Lett közmondás a nevök:
HETEN, MINT AZ ÖRDÖGÖK!

Történt egykor, Ördög Orbán
Testvéritől elmaradt,
Hadra kelt Zsigmond hadában,
S kardja lett tar vérpatak -
Ámde a harcz elveszetten
Király serge szétüzötten; -
Orbán is megy, futtában
Megáll Bulgáriában.

Róna sik, vad pusztaságban
Már sötét a láthatár, -
S ott Orbánra nyargaltában
Váratlan hős kaland vár,
Mert előtte mint villanat
Megáll egy öt főnyi csapat,
Megdöbben erre Ördög
Az mind egy szálig török!

Itten vagy rút halála lesz,
Vagy pedig győzelmi bér;  -
Markába aczél vasat vesz,
S merre vág, ott hull a vér,
S őket részint szétkergetve,
Részint kardra hányva, ölve
Megcsúfolta a tatárt
Ontva vért, pogányhalált.

Most figyelmesen motozva
Öldöklöttit nézdeli, -
Szemével jön bámulatra;
Köztök egy szép nőt leli,
Ki török mezzel takarva,
Vér iszaptól elborítva,
Keble már alig piheg,
Rajt halálnak képe reng.

Orbán elbájolva lévén
Szíve lángolón dobog,
s a tar hölgyet felemelvén
Titkos vággyal elrobog.-
Leng az éj kétes homálya,
Rajta két alak rém árnya
Rezg, - az éjlovag repül
Ölén rablott hölgy terül. -
*
Gelysén a toronynak őre
Hangos kürtjét fúja már,
S érkező ura elébe
Vas kaput felnyitva tár, -
És Orbán sebes röptére
Szolga így szól kérdeztére:
„Nincsen testvéri honn,
Mentek rabló vágyakon.”

„Jobb is így kiuz szemektől
Angyal arczod drága nő
Mentve lesz! S hő szerelmedtől
Nem lesz senki éldelő,
Elrejtlek, hogy még a szellő
Sem lehet lényedre lengő, -
Szolga! Szádat béfogom,
Titkom szent – parancsolom!”

Monda Orbán – s földalatti
Boltozatnak mélyiben,
Esdett hőn viszont szerelmet
A tar hölgy érzelmiben, -
Sziklaklént az megvetette,
S tömlöczét békével türte; -
Orbán nem szünt kérni őt
Mert vágya naponta nőtt.

S titkos reményt élesztgetvén
Szerelem bús szivében,
Titkát senki nem tudhatá
Rejtve földnek mélyében, -
S már egy hónap semiségbe
Tünt a szárnyaló időbe;
S még akkor is orozva
A török nőt kínozza. -
**
Holdtalan éj fedte földünk,
Vakító homály terült-
Gelyse falán mint ködárnya
Egy éjalak felmerült, -
Boszu ég vadul szemében
Hegyes élü tőr kezében.
Fel bástyán, a várba hat
S átkos halált osztogat.

Messze földről jött a várig
Kedvese nyomán haladt
Török hadfi, - s hölgye nélkül
Élte üdvtelen maradt,
Szerelmét vissza szerzeni,
Vagy hősien elvérzeni
A tar el határozta, -
S bé a termekig juta.

S éj és álom leple alatt
Vasával halált lehel,
Könyörtelen gyilokjával
Hat hős életet olt el, -
Mert dühe féktelen árján,
Az Ördög testvérek ágyán
Rendről rendre megjelen, - 
S tőre párolg vérükön;

De Orbánt, a hetediket
Üdvorzóját nem leli,
- Mert az föld üregnek alján
Rablott hölgyét környezi, -
S így reménytől elhagyottan
Szenvedélytől izgatottan
Tervez rettentő boszut, -
S a várból titkon kifut,

S mentében a vár kanyargós
Utján hagy csapát, nyomot -
- Oly nagyot minőt ember láb
Máskor tenni nem szokott -
S keleti mérges füvekkel
Utját, nyomát úgy hinti el,
Hogy ki arra lépve megy
Nem lehet számára kegy!

Ez alatt Orbán egy élő
A hét Ördögök közül.
Testvérinek szörnyü vesztén
Szeméből könyet törül,
S rögtöni boszút forralva
Átkos várából kirontva
A gyilkost megy követni,
Utjában elérhetni,

S már örömre gerjedetten
Látja a tar mély nyomát,
Melyen most elérni véli
Hat testvére gyilkosát -
És azoknak szellemével
Égbe kiáltó vérével
villogtatja bárd vasát,
S boszuért égbe kiált;

De alig hogy a töröknek
Méreggel tölt léptiben,
Ment, azonnal vészes illat
Özönlött környékiben, -
S mérget szíva elkábulva
Élte megszűnt, - összerogyva,
S tünt el a török csapán
A végső testvér Orbán. -

Visszafordult a török most,
S vélve, nője hogy szabad 
Kárörömmel más uton hát
Titkon fel a várba hat;
De hölgyét most sem lelhetve -
Szerelmében őrült leve, -
S még soká a rém várban
Meg megjelent bujában.

A várnép lemészároltan
Látván rendre urait,
Megrémülten, háborodtan
Hagyta durva falait -
És a mint a vár utjára
Kihaladtak a csapára;
Vészes halált szívtak ott,
S élet egynek sem jutott!!

S a föld is a gyilkolásnak
Mintegy örök jeléül,
Rögtön néhány ölnyi térben
Mély süppedésbe merül -
Még ma is meg van e vágás
És a neve Török csapás
Igy nevezé azt a nép
Mondogatva agg regét.

Századok multán a várnak
Földalatti boltjában,
Egy nő roncsolt tetemei
Találtattak csontvázban,
S a foszlány török öltözet
Jelelte a török hölgyet,
Ki ott elzárva vala,
S éhen halállal hala.

A meggyilkolt Ördögökön
Baglyok,varjak csatáztak,
S rothadó véres testökön
Undok férgek tanyáztak; -
De Orbán lelkét még látták
A vidékben sok időn át, -
S lett közmondás a neve:
Jár mint az Orbán lelke!!

Forrás: Tuboly Victor: Költészet csirái. Ősregék és vegyes költemények. N. Kanizsán, 1853.