Tuboly Viktor (1833-1902): Czigány család

 

Zala bérczes vadonában
Felzúdulva szél kereng,
Bősz arczával a fergeteg
Megriadva szétdereng. -
Bulya erdőnek mélyében
Vad zaj hallik messziről,
Kürt rivalgás, puska lárma
Ott a légben szétterül;

Üzve futva hajt vadakra
Nagy számu jobbágy sereg,
És a kényszerült zsivajtól
Dörgve reng a rengeteg. -
Vida Bálind akkoriban
Lispe várnak hős ura,
- Ismerték Vasban Zalában,
Mert legjobb vadász vala; -

Nem rég tért vissza a hadból
Mit Rákóczival viselt, -
S csak alig hogy honn megpihent
Ujra már vadászni kel, -
Gazdag is volt ő különben
Dölyfös és szegényt ölő,
Kincsre szomjas és Göcsejben
Ritka büszke kényur ő, - 

Várában a vendégségnek
Vége hossza nem vala, -
Megfordult ott minden a ki -
Csak közelben várt bira; -
Most is alig hogy megdördült
Kürtje hangos szózata,
Kapujában gyült a vendég, -
S hemzsegett is udvara;

Megjelentek nála rögtön
Szép Zalának ifjai
Vida urnak ők hadban is
Mindenkor hű térsai,
Oda gyültek: Szentgyörgyvári,
Pethő, Bánffi, Mileji,
Csuzi, Farkas, Egervári
Sárkány, Ördögh, Hentsei.

Csatlakoztak még többen is
Hertelendi, Rajki, Both
Fegyveres vadász sereggel
Szinte megjelentek ott; -
És lőn „hajts rá!” – zúgott búgott
Göcsej számos erdeje
Sok szarvasnak és sok őznek
Nem volt akkor menhelye;

De most a mint már bent voltak
Az erdőség közepén
Egy czigány viskót találtak
Egy elhagyott völgy ölén,
Bámulatra ragadta ez
Vidát és mindnyájokat
Ily magányban, messze távol
Még ilyent nem láthattak.

A viskóba bemenének
Melyben egy czigány banya
Füst felleg közt egy magában
Bűbájos képet csapa -
Vida ettől meglepetve -
Bár a gunyhót rontani
Feltette előbb magában -
Még is kezd így szólani:

„Bajtársak! E vén csepörkét
Hagyjuk békén állani,
Mert vele egy pár komoly szót
Volna kedvem váltani.”
S egy darabig beszélgetve
A vén aszugombával
Kürtöt fuvatott hős Vida,
S eltávozott hadával.

A vendégek ezt csudálták,
Néztek egymás szemébe,
Hogy a banyát mért vehette
Vida ur úgy kegyébe? -
E közben a fergeteg is
Dúlt a fáknak tetején,
Már a vihar zúgva tombolt
Recsegve tölgyek tövén,

Minden oly rém képet öltött, -
A nagy csudas természet
Egy zajgás és háborgás volt
Mintha lenne ítélet, -
A vadászok vig csapata
Jobban elkomorodott,
S mint egy rosszat elősejtve
Haza felé hajtatott, -

Elszéledtek ős fészkökbe
A viharnak szárnyain,
S meghiusult reményekkel
A vadászat vágyain -
Utjokban ők ilyesmiről
Tanácsoztak egymással:
Vida már meg roszban töri
Fejét a vén banyával! -
**
Mért oly csendes Lispe vára
Milyen lenni nem szokott,
Mért e csend, e hallgatagság?
Minden ottan úgy kiholt! -
A természet csendes éji
Fátyol alatt nyugodott,
Nesztelen sötét volt – csupán
Egy pár kuvasz ugatott.

Künt a felvonó híd előtt
A várur sétálgatott.
S nyughatatlanságából látszott
Hogy valakit várhatott; -
Midőn az éj sötétjében
Egy nő előtte állott, -
S nem más volt, mint a vén czigány
Banya a tegnap látott;

„Jó hogy eljöttél te rút posz!
Nyársba huzni kellene,
Hogy tökfejed ily sokáig
Engem várni engede”
Szólt Vida és felvezeté
A vén czigány boszorkányt,
Ki magára fel a várig
Szüntelen keresztet hányt.

Beérvén a kandalónál
Elővette szereit:
Koposószeget, csontokat,
Halálfőt és üszkeit,
A miket a tüzbe dobván
Babonafüst támadott,
Mi közt a banya így regélt
Vidának, - ki hallgatott:

„Te rajtad a sors végzete
Fogamodott boldogon,
Ur leendesz nem sokára
Csaknem fél magyarhonon;
De aranyat, sok ezüstöt
Megszerezned kelletik,
Füstös ördögim feletted
Látom hogy azt végezik;

Szent Adorjánnak romjain
Tőled ide nem messze,
Hol a szent kolostor állott
Emberektől feledve,
Temetőnek belsejében
Régi kőkereszt alatt
Szerzetesek idejéből
Tömérdek sok kincs maradt,

Siess tehát, s hatalmadat
Növelni semmit se késs!
Im látod, hogy a szerencse
Pályádon jú utat vés; -
Pénteki nap tizenkettőt
Hogyha elüt az óra,
Éjfélkor ott megjelenvén
Megtalálod hős Vida!” -
*
Mért oly csendes Lispe vára
Milyen lenni nem szokott,
Mért e csend e hallgatagság?
Minden ottan úgy kiholt! -
Péntek nap volt. Hős kalandra
Száguldott a vár ura,
S pontban az éj közepekor
Szent Adorjánnál vala;

De alig hogy a sírkőhez
Vezették őt léptei,
Egy véletlen csattanással
Kezdett a föld rengeni -
Vida teste megmerevült
Feketévé változott -
Többé a vidéken élve
Ő soha nem láttatott,

Később holdas éj homályán
Néha néha megjelent, -
S a táj népe közt rémülést
Még ma is sokszor teremt,
Mert mind hosszu fekete árny
A sirkőnél ellebeg,
S gyakran az éjfél óráján
Rá bősz forgó szél kereng.
*
A cselédség ottan hagyva
Mindent Vida várában
Futva futott; - de a czigány 
Banya örült magában; -
Senki a várnak feléje
Közelitni sem mere,
Csak baglyok és vércséknek lőn
Ronda fészke, buvhelye;

De a banya vigyorogva
Lakását oda tette,
S bűvös csalfasága czélját
Igy könnyen elérhette.
Még azután fél századnál
Tovább ottan tanyázott,
Mert őt kiüzni egy hamar
Senki nem találkozott,

Mig végtére messze földről
Érkezett két Levente,
A ki még is a boszorkányt
Fészkéből kiüzhette,
S földig lerombolván a várt
Lispét jogosan bírták, -
Utóbb e tett emlékére
Őket Czigánynak hivták.

Igy vetették meg alapját
Régi Czigány családnak,
Mely maig is birtokosa
A Lispei határnak. -

Forrás: Tuboly Victor: Költészet csirái. Ősregék és vegyes költemények. N. Kanizsán, 1853.