Tolnai Lajos (1837-1902): Egy szegény leány levele

Egy szelid, jámbor öreg asszonyt
Egy szegény asszonyt ismerek,
Ki féltett szent ereklyeképen
Egy kis levelet rejteget.
Mikor a bú szivén megárad
Rajt’ e levél mindig segit:
Most is – most is olvassa, sirja -
Végigcsókolja betüit…

-    -    -
-    -    -

„Nem kérek én semmit tetőled,
Hidd el, hogy az nekem elég:
Ha, bár csak egy rövidke percig
Tekintetem megsziveléd.
Arra, hogy tán egykor mikint én
Oly hévvel, oly híven szeress -
Én egy szegény varróleányka
Oh hogy lehetnék érdemes!

Majd hogyha sétál kedvesével
Más – annyi százszor boldogabb - -
Nem – nem, én tőled ezt se kérem
Lezárom inkább ajkamat.
Ha látna egy-két fényes delnő,
Kikkel mulattál egykoron,
Hiszen kacagva mulatnának
Szégyenben égő arcodon.

Menj – menj feléjük; ne félj, bizvást.
Töltsd bátran kedvedet velök.
Hogy magas uri születésük:
Az egyedüli érdemök.
Bár szivök – mint az enyém – nincsen:
Rád nézniök mégis szabad;
Mit törődnek ők azzal hogyha
Azalatt egy sziv megszakad.

Menj, menj feléjök; mulass vigan,
De ha bánat dúl lelkeden -
Oh akkor jőj, oh akkor jőj el
Akkor maradj itt énvelem.
S ha átkarollak talán sirva
Ha szívem sziveden dobog;
Oh’ azt, ki ily merész leendett -
Ugy-e ellökni nem fogod?!

Oh jer kérlek, jövel szerelmem,
Ne bántson értem semmi gond,
Ne tudd te azt, hogy bennem a sziv
Minő őrült, kábult, bolond.
Csak jer, és hogyha képes e sziv
Boldoggá tenni – percre bár:
Ne jusson az soha eszedbe
Hogy az ítélet kit talál. - -

Megvethetsz te is mint a többi -
Meghidegülhet tán szived -
De édes lesz a hit hogy egykor
Én – én birhatám e szivet.
Oh elhagyhatsz végkép, örökre,
Én, látod hogy igaz vagyok - -
És a végső búcsumosolygást
Hűségemért tán megadod!

Egy kézszoritás jut talán majd
Annak, ki oly hűn szeretett;
Egy szó, egy kis vigasztaló szó
Annak, kit ég – föld megvetett;
Egy köny, csak egy titkolt, lopott köny
Mikor már rég elporladék,
Mikor már azt, hogy én - - oh jaj, jaj - -
- Régen régen elfeledék!”

Az öreg asszony szeme mélyen
A messze multba vész merül -
Fejét lehajtja búsan, és sir:
Mint anya sirhat egyedül.
- - „Az ifju -! palotákban vigad,
Mari – a sirban szendereg.
Boldogtalan volt s az lesz mindig
Ki igazán, hűn szeretett!-”

Forrás: Alföldiek segélyalbuma . MDCCCLXIII. Szerkeszték:  Reviczky Szever és Zilahy Károly. A tiszta jövedelem a szükség által sujtott alföldi nép gyámolitására lőn fordítva. Deák Ferencnek, a nemzeti közvélemény országosan tisztelt képviselőjének, hazafiui kegyeletük jeléül ajánlják a szerkesztők. Pfeifer Ferdinand bizománya Pest, 1864.