2026. máj. 20.

Tompa Mihály (1817-1868): Alant és fent

 Barabás Miklós litográfiája (1847)
Miért néznél a ronda földre,
Ha az eget szemlélheted?
Lent sok vészes, csalóka, dőre
Jelenség bántja érzeted.

Fojtó párát lehel ki a föld,
Verejtékén táplál penészt;
Keblében undok nyüveket költ,
S szinén mérges gyomot tenyészt.

Itt bút iszol habzó kehelybül;
Remélve: szíved zaklatod; -
Futó gyönyör gyötrelmeket szül,
A szerelem kárhozatot.

Mily zürzavar, fázás, szorongás…!
Kábán szédelgnek a fejek;
Mily kárvágy! Mit elédbe dob más:
Hurok s a kő elejtenek.

A por belep s a sár befecskend,
Bármint utáld, bármint kerüld. -
Magánál lentebb nézve becslend
Az alacsony s elvetemült.

Dicsben él-hal s megáldva sok gaz,
Ki ügyesen ámít vala;
S a szentnek, - jót, erényt ki szomjaz -
Maró eczet végitala.
* * *
Miért néznél a ronda földre
Ha az eget szemlélheted?
Szorosság fent nem fogja tőrbe
Látásod és eszméleted.

Repülhetnek fel… s messzi, messzi…
Feletted a nyilt végtelen,
s hol a határt nincs a mi jegyi:
A tiszta, könnyü, kék elem.

A hajnal ott kél bíbor ágyán
Melynek rózsái közt aludt. -
Ott lángol a nap, - s a szivárvány
Épít magas, színes kaput.

A harmat onnan jő; - az illat
Oda száll anyja kelyhibül. -
S kit al ég finom árja ringat:
A vig madár ott zeng s repül.

S bár a túlon rejtő palást van,
Nem érni földi szárnyakon:
Remény s hit szép találgatásban
Jár a nem ösmert tájakon.

Isten magas, szép mennye,…! Majd ha
Repülni gát nélkül lehet:
Dicsőségét, titkát ohajtva,
Oda lehellem lelkemet!

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 10. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése