Gáspár Imre (1854-1910): Alkony

Sötét hulláma már közelg a végnek
S hogy elboritsa muló éltemet, -
Már nemsokára béözönli partod
Szelid aggság, te nyugalmas sziget!
De addig-addig a parton bolyongok,
Fölöttem a tünő nap bibora,
Zúgó hullám felejtett dalt dudolgat…
Oly szép, oly szép az élet alkonya!

Magam vagyok – szép égi bolt – alattad!
Nincs szó körül, nem hallik semmi nesz.
De a magánynak szeme  l á t  s köröttem
Holt kedvesimnek árnya lengedez…
Lelkem velök száll, néki megmutatják,
Hol lelkeink találkozó hona…
Karom kitárom és az elhagyottnak
Oly szép, oly szép az élet alkonya!

Az ár közelg, itt-ott letört virágok,
Elmámorita mindnek illata;
Ott fénysugár rezg a torló habokban,
Mely egykor büszke fénysugár vala!
Mosolygva nézem:  m o s t  ég,  m o s t  kialszik,
És nemsokára nincs sehol nyoma…
Virágos, édes hajnalkor! Miként te,
Oly szép, oly szép az élet alkonya!

S ki tölgy valál, harczolni száz viharral,
Ma szívesen vagy hervatag levél;
Hirért epedtél, jól esik szivednek
Ha gyermekajkkal az emlék beszél…
Anyádról, a kit oly forrón szerettél,
Kinek egyetlen kincsed még pora…
Mégegyszer álmodsz róla gyermekálmot
S oly szép, oly szép az élet alkonya!

Jóságos a vég és én megbocsátom,
Ha sebze boszu és gúny támadott…
De sokszor a korbácsolt indulattól
Szivem letépte lánczát s lázadott:
Oh hogyha még derengne kedves arczon
Talán bocsánat szende mosolya,
Tölt irgalommal, telve szeretettel!

Nincs senki, semmi, a mi még remegtet,
Nincs semmi, a mit vágynál, féltenél,
Dúsabb kincset vár az nagy messzeségből,
Ki a vénség csöndes honában él!
Oly bölcs a vénség, bár minden tudása
Mindentudó Istenhez az ima…
Kicsiny sugár övé a tulvilágból…
Oly szép, oly szép az élet alkonya!

Békés sziget, körülvesz nemsokára
Az elmulásnak néma éjjele,
Hulláma fölvesz és én ringatózva
Elérem a tulsó partot vele!
A tulpart vár és a mi pisla mécses,
Titokzatok, sejtelmek lángja ma,
Az nemsokára összeforr valómmal…
Oly szép, oly szép az élet alkonya!

Forrás: Magyar Szemle Emlék-albuma 1888-1898. Kiadta Kaczvinszky Lajos. Bp. 1898.