Coppée Francois (1842-1908): Evangéliom

 
Az időben Jézus s Péter utrakeltek;
Gyalogszerrel jártak Genezareth mellett.
Delelőn volt a nap, égető sugára
Rátüzött egy szegény halász kunyhójára.
Szomoru özvegye ott ült ajtajában,
Gyászos fátyolánál sötétebb bujában.
Le se törölheti szeméről a könyet:
Egy keze fonogat, másik bölcsőt renget.
A Mestert s barátját fügebokor rejti,
Mindent látnak, őket nem láthatja senki.
S im egy öreg koldus – féllába már sirba -
Korsóval a fején, - szegény alig birja,
Közelg s az özvegyet ily szókkal illeti:
„Asszony, ezt a korsót, mely tejjel van teli,
Még ma a szomszédos faluba kell vinnem;
Pedig tudod, hogy az még egy mértföld innen,
S azt is látod megtört öreg ember vagyok,
Dolgomnak végére magam nem juthatok,
Pedig egy obulust fizetnek ott bérül.”

Az asszony szót se szólt; fölkelt a helyéről;
Tétovázás nélkül otthagyja az orsót
S a bölcsőben siró gyermeket; a korsót
Fogja s a koldussal együtt elindultak.

S Péter szólt: „Szánni kell minden nyomorultat,
Mester! De ez a nő rosszul cselekedék,
Hogy ekkép’ elhagyta házát és gyermekét
A legelső jött-ment kedvéért; mert bizony
Találkozik vala más is még az uton,
A ki nehéz terhét leemelte volna.

Jézus felel:
„Péter, mondom neked, hogyha
Egy szegény könyörül más nyomorultabbon,
Házát Atyám őrzi, hogy ott kárt ne valljon,
Jól tette ez asszony, hogy utrakelt nyomba’”.

Urunk és Mesterünk e szavakat mondva,
A kunyhó rozoga padján helyet foglal;
Isteni kezével, percz alatt, azonnal
Megfonja a kendert, a kicsit ringatja,
Fölkel, int Péternek és utját folytatja.

És mikor az özvegy visszatért a házba,
Kinek dolgát Isten végzé, ott találta,
- Ki volt a jó barát? Soh’se gyaníthatja -
Fölfonva kenderét, fiát elaltatva.

Ford.: Jánosi Gusztáv

Forrás: Magyar Szemle Emlék-albuma 1888-1898. Kiadta Kaczvinszky Lajos. Bp. 1898.