2020. okt. 12.

Szathmáry Pál (1824-1852): A bujdosó (néprománcz)

 

Utra készül Péter, hosszu utra,

A széles világba készti búja!

Hejh, a m’óta Erzsi cserbe hagyta,

Nincs szivének egy csepp nyugodalma.

 

Rárátekint a magas egekre,

S szórja átkát nekikeseredve ,

De az ég is visszamordul rája,

Csak ugy csattog sokszoros attája.

 

Verje meg az isten, - nem személyed,

Nem! – de hamis, álnok esküvésed,

Kinek hittem s megfogott a tőre,

Máskép nem vihettél volna kőre.

 

Peti egyet fohászkodva igy szól,

S a csákányt lekapja a fogasról.

Egy avit subát magára vágott,

És nyakába ölti a világot.

 

Megy; - a szélvész süvegét lehordja,

S fut előtte mind az ördögborda.

A vihar bemarkol üstökébe,

S megczibálja amugy hevenyébe,

 

De Peti mindezt csak föl se vette,

Mert gondok közt bujdosott a lelke.

Mint a felhő, melly az égen uszott,

Szive, lelke ollyan összezúzott.

 

E pogány, keserves bujdosásban

Rája mégis egy vigasztalás van.

Rozzant csárda álldogál utában

S beletekint kegyetlen bujában.


Sutba vágja gondját, a ki gondja!

S emberségit a szemére nyomja.

Igy kurjongat ki alóla: csaplár,

Azt a tiz krajczárost adja kend már!

 

S a hogy a palaczkot éri szája,

Elbusulva a padkára vágja.

Hát kend, a ki illyen ollyan atta!

Az eszit tán interesre adta?

 

S ide most nekem légyétetőt hoz?

Ez az a hirös tiz karajczáros?

Tán elverte a jég a határát? –

Verje is, ha illy gonosz italt ád.

 

S téged is, de dőlt kéményü csárda,

Érjen el a szűk toroknak átka.

A forgószél legyen árva nótád

S mennykő járja benned vigadóját!

 

Forrás: Pesti Divatlap 47-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. November 18-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése