![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg3ceBB_1OKCKcoU-xAoVvuNc9AAwIZThRWpM9eQ5iME3teotAl2ZO9Q-oioa7mFD44N2U2CjnNs7yZn0AMQ91pxDpfkvieBaijn-vTO1FoAaB9I9RuUthcL_6DzOADnbdiayjKklXO5NE8/s200/sikoly+Munch.jpg)
A szíved majdnem megszakad,
Szólnál, de szavad elakad,
Szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent , ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése