![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAT6Yo_SpYV2F5FYzRrsKfTdkWzZqJtN-9XqJIeEkAgKq914SfUIPvW7VNe_KbChwaJU_PMky-VmwZKbxgjxUG632xGC4O8vAdwB6OUMMutY5VVGoGyyh_-iI7WoKLX2GYoRFEFyfzXeBO/s200/toll.jpg)
Csak egy verset költögetek
Évek óta, mindig csak Neked,
Ám e versnek nincsen vége,
Nem is lesz soha,
Tovaszáll a messziségbe
Mindenik sora.
Évek óta kottázgatom,
Éjjel-nappal dajkálgatom,
Féltő gonddal vigyázok rá,
Aztán hirtelen
Porrá válik, csillagporrá –
Nincs nyugtom nekem.
Ez a versem kedves teher:
Tündérmadár, dalt énekel,
De vállamról tovaröppen,
Fellegekre ül
S ott mesél a pára-ködben
Rendületlenül.
Ez a versem örök regény,
Sose érek végére én,
Ez a versem, mint az álom
Köröttem lebeg,
Mesét mond egy gyermekszájon
Mindig csak Neked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése