![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjpOHnCjcUNuz16ET6-Q6zxWaS3FbMBdgIlkPLfI137OtYVnvL3VAsMYth-k2bsD7R-6KNL7Rra7y6a9-lh24Xq1dfh6QU44TDB__4EWl43Z0rNwzjvKMFgzVVoWmbAtMSgpSNVyNExvAYV/s200/%25C3%25B6r%25C3%25B6m.jpg)
Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,
a fénynek, mely reggel beárad a házba,
az ablaknak, melyen át kinézek,
a levegőnek, melyet belélegzek,
az ételnek, melyet magamhoz veszek,
a víznek, mellyel szomjam oltom,
a tűznek, melynél melegszem,
a ruhának, mely befedi testem,
az ajtónak, melyen át a szabadba lépek,
a földnek, melyen járok,
az útnak, melyen sétálok,
a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
a falevélnek, mely elém hull,
a fűnek, melyet nyírok,
a magnak, melyet elültetek,
a zöldségnek, melyet magam termesztek,
a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
az erdőnek, melybe vágyom,
a papírnak, melyre írok,
a ceruzának, melyet közben fogok,
a terasznak, hova munka után kiülök,
a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
a széknek, melyben helyet foglalok,
az estének, mely felváltja a nappalt,
a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
a tücsökciripelésnek, melyet sokáig hallgatok,
már csak elkerülhetetlen, szükségszerű örömök éltessenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése