2014. febr. 25.

Csicsada: A megtagadott apa





Hozzon lelketeknek enyhülést az élet,
Szálljon reátok megértés és béke,
Emeljétek fejetek és előre nézzetek,
Lesz még, mikor gyermeketek felétek lépeget.
Vasárnapi apák, kiket volt párjuk kiforgatott,
Kik fiatok’-lányotok’ ellenetek fordított,
Emberiség elleni bűntett, mit ezen nők tesznek,
De egyszer gyermekük által ők is elhagyottak lesznek.
*
Mert a nő, ki döngeti mellét, mint hős anya,
Egyedülálló, ezért hullik ölébe a föld java,
Megtalál minden zárt és nyitva hagyott ajtót,
Hogy szánalomból minél több pluszt kapjon.
Intelligensnek mondott, magát tanultnak tartja,
Ésszel megáldott lánya már alsóban is bukna,
Tanító nagyanyjuknak tiltja velük a gyakorlást,
Ő maga nem teszi, csak sajnáltatja magát.
A lányok jönnek és mennek, mikor tetszik, szabadon,
Nyarakat töltenek egyedül, haverokkal a váci parton,
Tehetik, hisz már legalább tíz-tizenegy évesek,
Gondolja az egyedülálló, hős anya, ki csak kéreget.
Telefonon tudja csak zaklatni a „gonosz” apát,
A lányoknak most TV kell, meg két kerékpár,
No meg sétálómagnók és görkorcsolyák,
És mobiltelefonok, lehetőleg félévenként ám!
Közben a hős egyedülálló anya, ki oly meg nem értett,
Cserélgeti párját, kit néha más családtól vesz el,
A lányok nem győzik tanulni az új „apák” nevét,
Beleszólásuk nincs, csak megszokják a cserét.
A lányok immáron már tizennégy-tizenöt évesek,
Más városba költöztek, mert iskolában oly neveletlenek,
Szájuk szüntelen rút ocsmányságokat frecseg,
Durva modor, cigaretta, ital és tanár-szerelem.
A hős, egyedülálló anya immáron újabb párjával
Megszülte harmadik gyermekét, lányai a csicskája
Illetve nem is, csak az egyik, a fekete bárány,
Mert az ő lelke viselte meg leginkább a sok váltást.
A nagy magyar egyedülálló anya döngeti a mellét,
Nála bizony nincs gondoskodóbb semmiképp,
„Mert aki ezt állítja, az már festi magát”,
Idézet szájából – önmagát így győzködi talán.
Telnek a hetek, a lányok igényei nőnek,
Magas a mérce, kiskoruktól az ajándék ára a mérce,
Apróságnak nem tudnak igazán már örülni se,
Röpködnek a drága holmik, nekik ez természetes.
Eljött az az idő, mikor a fekete bárány
Apjához és nagyanyjához hetente eljárkál,
Testvére arra biztatgatja búcsúzáskor,
„használd ki csak őket, amennyire tudod!”
A fekete bárány mint kiderült, nem is oly fekete,
Csak otthon a hős anyával nagyon nehéz az élete,
Lelki sérült: meg nem értés, oda nem figyelés,
Új apák és új rokonok – neki megszokni ezt nehéz.
A testvér, ki mindenben a hős anya pártján áll,
Megtanulta a leckét, hallotta tizenöt éven át,
Hogy „az apád gonosz, szívtelen, nem törődik veletek,
Miatta nincs több pénz, divatos holmi, egyebek”.
Fel is mondja a leckét naponta szóban és írásban,
Nyomdafestéket sem tűrő szavakat mond az apjára,
Nagyanyját is csak gonosz boszorkának nevezi,
Pedig róluk az igaz történetet nem is ismeri.
Ismétli csak, mit tizenöt év óta az anyjától hall,
Apja és nagyanyja elleni szidalmakat, vádakat,
Blogjában meg is örökíti – hadd lássa a világ,
Ilyen egy tizenöt éves, magát nagyra tartó diák.
*
Zárszóként még hozzátartozik az igazsághoz,
Fenti „gonosz” apa beteg gyermekkorától
Gyermekei úgy fogantak, hogy nem is tudott róla,
E hős magyar anya több hónapig eltitkolta.
Megtette ezt kétszer ugyanazon évben:
Januári az egyik lány, ki anyja pártján áll,
Decemberi a másik kislány, ki apját meg nem tagadván
Kapcsolatot tart vele, rendszeresen el is jár hozzá.
Folytathatnám a sort a hős magyar anyáról s lányáról,
De regény kell a sok csúnya, volt-apa elleni dolgáról.
Érdemes lenne a gyermekvédelemnek jobban megnézni,
Némely egyedülálló anyai dolgát hogy végzi.
*
Az igazsághoz az is hozzá tartozik,
A „gonosz” apának is vannak bűnei,
Mint minden ember, hibázik és hibázott,
De nem gonoszságból, csak ő is gyarló.
Sosem ivott, nem csavargott, szerencsejáték semmi,
Egyetlen szenvedélye talán az, hogy dohányzik.
Munka nélkül elviselni nem tudja az életet,
Egészsége ha engedi, halmozza a munkahelyeket.
Fő hibája naivsága, hiszékeny a végtelenig,
Nem hitte el, gyermektartást ne kézbe!, posta vigye ki!
Hős anyánk ezt kihasználva mindent letagad,
És már érkezik is a bíróságtól a vádirat.
*
Jól ismerem mindkét oldalt: az egyedülálló apákét
És gyermeküket egyedül nevelő anyák helyzetétét.
Hogy mindenki megérdemli az anya szót, nincs kőbe vésve,
Mint ahogy az sem, hogy az apák mindig csak vétenek.
Megengedhetetlen, hogy gyermekeket
Egymás ellen kijátsszanak, neveljenek.
Szememben ez bűntett, megbocsáthatatlan,
Nem kaphat felmentést az ilyen apa, anya.
*
Mindezt elmondta egy olyan öregedő anya,
Ki három gyermekét egyedül nevelte nagyra,
Egyetlen fillért se kért sem exétől, sem államtól,
Özvegyi és árvasági garasokról is elvből lemondott.
Tette ezt azért, hisz a nemzéshez két ember kell,
Ha egyik elment-meghalt, aki maradt, az álljon helyt.
Neki soha egyetlen hivatal, durva bürokrata
Ne vágja képébe: gyermekeit az állam tartja.
Nem akart sose beállni abba a hosszú sorba,
Hol elenyésző számban vannak a rászorultak,
A sor nagy részét az élősködők teszik ki,
Here életmódjukat kéregetéssel töltik ki.
*
Igazságot a megtagadott, megalázott apáknak,
De ugyanúgy az ilyen sorsra jutott anyáknak.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése