- 1863.
Nektek a vén ember eszetekbe jutott,
A ki éveiért nem is olyan vén még!
S a ki csak azért nem visel támasz-botot,
Mert egyenest tartja egy szent, dicső emlék.
Ti hozzám jövétek és én újra látom
A szép időt, melyben ifju voltam én is,
Mikor a dicsőség fenhangzó szavától
Ifjuvá lett még a sirba vágyó vén is!
Oh, gyönyörü napok! Oh, aranyos élet!
Oh, eszmék, a melyek eltölték a lelket!
Ezer esztendőre ragyogó történet!
Jertek emlékembe; bárcsak oda jertek!…
- Második csatánkban elvették a zászlót
S reménytelen futott szerte a legénység.
Csak tizen támadtunk. Minő támadás volt!
Visszatért reá az elpártolt reménység.
Mikor hazatértünk, én mentem legelöl;
Én vittem kezemben a megtépett szent jelt
Virágeső hullott az ablakok felől
S örömében szívem még dobogni sem mert.
Régen tiszt voltam már, mikor ráérhettem,
Hogy meglátogassam öreg szüleimet.
Jó apám köszönve haladt el mellettem;
Nem tudta szegény, hogy a fiából mi lett.
Édes anyám elébb nem mert megölelni;
Csak sirt keservesen, mint a kicsi gyermek.
Ha kérdeztem is ő nem tudott felelni;
Nem tudta, mit mondjon ily vitéz embernek.
Hogy mégis beszéljen, végre azt kérdezte:
A széles világon van-e oly hős, mint én?
Aztán leborult a kicsiny feszületre,
Hogy vezérem iránt tiszteletre intém.
Látjátok e vágást homlokomon végig!
E vágást egy vasas vezéremre mérte.
Volna gyémánt-torony fel a magas égig;
Ezt a kis emléket nem adnám el érte.
Pedig nem mondhatom, hogy sok volna kincsem.
Éhezem, szomjuzom nem egyszer egy héten.
Sokszor eszembe jut, a mi volt és nincsen
S imádságom akkor gyakorta elvétem.
S még az is megjárna, hogy én búval élek,
Ha élne az eszme, melyért vérem ontám.
Hejh, ezért sir bennem oly sokszor a lélek!
Hejh, a kétségbeesés gyakran ezért ront rám,
De félre a búval! Ti hozzám jövétek
S a dicső időkről legalább beszéltem…
Áldja meg az isten ezt a nemzedéket
Szent lelkesedéssel, minőben én éltem!
Forrás: Élet és irodalom 1. évf. 8. sz. 1884. febr. 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése