Nemes Nagy Ágnes (1922-1991): Nem akarok

 
Megyek az utcán és magamban
a hűs, síkor telet viszem.
Megölték? Hát megölték. Így van.
Elégett? Romdadőlt? Igen.
Már minden arcát ismerem,
s minden megtörténhet velem.

Nem véd a fal, nem véd az osztály,
nem véd a szó, a kéz, a bőr,
pedig anyáim zongoráztak
s van egy képünk Pompejiből.
S rendőr is igazoltatott,
pedig hát úrilány vagyok.

De nem félek. A telet hordom,
körülöttem lehűl a lég,
s a dolgok rólam madarakként
aléltan hullnak szerteszét.
És szemlesütve, szelíden,
de lassan minden idegen.

Nem érdekel a rettegés már,
se kín, se kép, se fájdalom,
sem a szagok, ruhák, virágok,
amit kívántam, eldobom.
S ha néha konokságomon
valami rezgés átoson,

mint egy patak, mely visszahőköl,
és lúdbőrösön hátrafoly,
mint macska, mely ugrása közben
a levegőben megbotol,
megint magamba zuhanok,
s nem akarok. Nem akarok.

Forrás: Új idők 53. évf. 2. sz. 1947. jan. 11.