Tiszaváry Ervin (1916-2006): Hugom, a költő

 
Kenyeret dagaszt: rugós, szép kenyérkét,
előre-hátra hajlik: ez a Mérték,
minden verslábnál szentebb trocheus.
Arcát a kemény munka kipirítja,
szebben, mint a ruzs.

Együtt indultunk; és én most csodálom,
milyen magasra libbent röpke szárnyon,
hogy alkot, izzik, hogy lobbantja fel
a fényt a családnak, hogy teremti meg
mindazt, ami kell.

Nem, ő nem ér rá, hogy egy mozdulatnyi
felesleget, rosszat tudjon adni:
resz-vesz, cselekszik és készül a Mű.
Mindegy: kenyér, vagy kimosott pelenka.
Milyen nagyszerű.

Irigyen nézem. Eljutott a dolgok
szelíd mélyéhez: míg én körbe forgok,
magam sem értem, meddig és hova.
Ő már pontosan tudja mit cselekszik,
már nem tétova.

Hugom, a költő, éjféltájt, kigyúrja
versét s ragyog már zöldbe és azurba
a csillogó rím s tán bele se fér
hiú keretébe az irodalomnak:
készül a kenyér.

Forrás: Új idők 53. évf. 2. sz. 1947. jan. 11.