Ifj. Ábrányi Kornél (1849-1913): Dalok kelet felé

I.
Fölmegyek a legmagasabb hegyre,
Nézek, nézek kelet felé egyre.
De akármily messze látok onnan,
Csak azt érzem, szívem még messzebb van.

Kelet felé ha sokáig nézek,
Összefolynak kékelő vidékek;
Ködből fátyol ül a láthatárra,
Könyvből fátyol a két szempillámra!

II.
Én bárhol is legyek,
Csak ott a hol te nem,
Mindig, s mindenbe csak
Hiányod érezem.

S az én hiányomat
Te nem érezheted;
Mert ott a hol te vagy,
Hiány nincs, nem lehet!

III.
Már itt az ősz, megrövidülne
A hosszu nyári napok;
De nékem mind hosszabbra nyúlnak,
Mert nélküled vagyok!

De bár nyúlnának még hosszabbra,
S bár lenne év a nap:
Időm egyébre mégse jutna,
Mint rád gondolni csak!

IV.
Mária napkor búcsut tartanak,
Összesereglő vándormadarak;
Fecske s a gólya délre mennek,
Uj tavaszig nem is pihennek:
De én ha fecske gólya lennék,
Nem délre, napkeletre mennék;
Mert tavaszom nincs sehol nekem,
Csak ott, a hol te vagy édesem!

Forrás: Élet és irodalom 1. évf. 4. sz. 1884. jan. 20.