Tanka János (1908-1992): Hó esett

 
A végtelen horgonya megszakadt:
friss hó esett,
az égnek lehullott darabja,
fönt csipke volt a sugarak bölcsőjén,
mit az örök magasság ringatott,
Isten leheletének illata még rajta.
- Most már acélkék téli éjtszakák
elhullatott csillagtüzét ha tükrözi.
De nappal haldokolva olvad
s remekmívű pehelycsodáknak égi ötvözése
az őszmeleg barázdán szertefoly,
avas tetőkről sárba huppan délre,
templomtetők vidám erekké pazarolják,
alvó rügyek szelekbe engedik,
erdők az őshumuszba szűrik át a gallyon,
s hó mindenütt az őszi sár fölött.

Szent lesz a hó, mely erjed, forr a napban
s friss tavaszok hatalmuknak csodáit
ebből merik arany sugárkehellyel:
a végtelenség új borából.

S szent lesz a hó alatt a sár,
ígéretek és életek kovásza,
melyben a télnek holt fagyos keresztje
gyökeret ver majd és rózsákat hullat,
ibolyát szór a március elé,
az ekevasat a napba ragyogtatja,
a néma, dermedt gyökereknek álmát
föltámadás hitével lázítgatja,
és télberozsdált lelkek csüggedését
kalászváró imára ihleti.


Forrás: Protestáns Szemle  XLV. évf. 3. sz. 1936. márc.