Weöres Sándor (1913-1989): Holdkóros biciklista

Néha, kinek lelke tiszta,
látja, mint önmagát,
a holdkóros biciklista
hogy megy az éjen át,

a holdkóros biciklista,
aki se hall, se lát -
küllői közt út kavicsa
pendülve ugrik át,

kereke, a porba vájó,
szövi porfátyolát,
fönn zár a szűk ég-istálló
lomha csillaggulyát,

verítékét szél fölissza, 
szél rázza dús haját -
a holdkóros biciklista
így megy az éjen át,

a holdkóros biciklista
nyargal az éjen át
(néha, kinek lelke tiszta,
látja, mint önmagát

nappalba néző tükörbe,
vagy kenyerét-borát)
mikor a Hold hinti körbe
hálózó sugarát,

fehér fény hidege rázza
és szél sörény-haját,
kerekét útpor alázza
s űz szűzetlen csapát,

űz végtelen csapát
s látja, kinek lelke tiszta,
hogy sír az éjen át
a holdkóros biciklista.

Forrás: Protestáns Szemle  XLV. évf. 2. sz. 1936. február