I.
Mély börtön átkos éjjelén,
Ölő bilincseken,
Egy ősz ül és magába sincs
A kin miatt jelen.
Mi vétke volt: felőle nem
Nem beszél a krónika;
De büntetése a kinok
Legiszonyúbbika.
Kétség, gyalázat, bűntudat,
Emésztő rettegés,
S mit tudni félünk – éhhalál
A szörnyü büntetés.
A börtön oly süket s komor:
A részvét szózatát
Nem érti, s megfagy a könyü
Ha érte ajtaját.
Pálcáját eltöré a jog,
A sziv nem szólhatott:
S ezért egy gyermek szive vitt
A jogra ostromot.
„Birák! Az átkok átka van
a tigrisgyermekem,
Ki atyját haldoklása közt
Elhagyja szivtelen.
Atyámtól engem jog fog el…”
S itt jajba fúladott
A szó egy nőnek ajkain.
A biró hallgatott.
Oly ifju és oly szép a hölgy,
És oly nagy bánata;
A szó csengő ajkain
Szirtet lágyithata.
A jog betűje jégbetű,
S csak kurta perceket
Adott: midőn atyjával a
Szép hölgy beszélhetett.
Többet kisirni nem tudott
Kemény biráitúl
És áll a szörnyü büntetés
Másolhatatlanúl.
II.
Már több napok mulának el,
S a bűnös mégis él.
A börtön éber őre és
Biró gyanúra kél.
Az őr, mikint az orvvadász,
Kajánul lesbe állt,
Hogy atyjához kesergeni
A hölgygalamb leszállt.
Élelmet most se hozhatott;
Csak szivét hozta el,
A lángzó gyermekérzelem
Szent gerjedelmivel.
És im föltépi öltönyét,
S atyjának nyujtja át
A legszebb hóemlő piros
Epernyi bimbaját.
És atyja elfogadva azt,
Attól vőn életet,
Kinek keblébe egykoron
Ő éltet ihletett.
Az őr kimegy; biró, tanács,
A nép és mindenek
Tudák, a börtönben mi nagyokra
Csudák történtenek.
A jog betűje jégbetű; -
S nem várva, hirtelen
Széttörve durva láncait
A gyermekérzelem.
A börtön átkozott falát
A nép ledönteté,
És templom épült romjain,
A hálaérzeté.
Az ősz mit véte: nem beszél
Arról a krónika;
De lapján él a gyermekek
Leghűbb s legjobbika.
S ha az őskor templomjain
Hirnek se lesz nyoma,
Legszebbje mégis élni fog:
A hála temploma.
Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése