Tárkányi Béla (1821-1886): Hunyadi László hamva

 
I.
Lehajtja bánatos fejét,
S nem bir nyugodni hős Szilágy;
Mit úgy ohajt, nyugalmasabb
Leend a halotti ágy.
Szilágyi álma oly sötét,
Átfutja minden vérerét.

Hunyadnak vértanu fia
Biborruhában,véresen, -
Ugy, mint midőn irigyei
Kivégezék őt, - megjelen,
S szép arca bús vonásiban
Boszuállás kérelme van.

Hogyan boszúlja meg Szilágy
A drága, kedves vérrokont?
Elvégzi… fölkel hirtelen,
És befutá az árva hont.
Szilágy hoszúja nagy s nemes,
Hozzá s Hunyadhoz érdemes.

Rákosra gyüjtve hiveit,
Fölszóla: „Mátyás a király!”
S utána negyvenezer szól,
Éltetve: „Mátyás a király!”
Éltette őt sik, völgy, orom,
s éltette őt az árva hon. -

Szilágy pihenni dől le most,
De álma szintoly iszonyú;
Rémitve ujra megjelen
Hunyad fia, a vértanú;
S beszéli bús tekintete,
Hogy nyugtot még sem lelhete.

Szilágy ijedve elrohan,
S a martyr sirboltjába megy,
Miért kisérti árnya őt? -
Hogy a koporsó mondja meg.
Meglátja a szent hamvakat,
S szemébe gyászos köny fakad.

II.
Mátyást létette minden ajk
És minden hű magyarkebel,
Áldást lengetve szárnyain,
A hir örömmel terjed el;
De egy maroknyi gyászsereg
Halottat vive, kesereg.

Erdély felé tart a csoport,
Előtte bús Szilágy megyen,
S Hunyad jobbjára téteték
A nyugtalan martyrtetem;
Budán aludni nem tudott,
Hős atyjához kivánkozott.

Azóta a fiu s Szilágy
Mátyással együtt nyugszanak,
S Hunyaddal Istenünk előtt
Buzgó zsolozsmát mondanak,
Kapisztrán így kezdvén a kart:
„Nagy Isten! Áldd meg a magyart!”

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.