Maupassant, de Guy (1850-1893): Vágyak

 

Sok azt szeretné, hogyha szárnya lenne
S rikoltva tudna szállni, szállni fenn,
Megkapná a fecskét a végtelenbe
S elveszne az ég szürke mélyiben.
Nőkebleket roncsol vadul megannyi,
Rázárva karját, mint egy vaslovag;
A vágya hirtelen orron ragadni
Egy mozdulattal a riadt lovat.
Én mást imádok: a test szűzi húsát,
Az istenek bájára szomjazom,
Hogy testem, ez a lángzó, büszke túlság
Hóditson égve sok-sok századon.
Szeretném, hogy mindenki értem égjen,
Ma ezt ölelni, holnap ujra azt,
Leányt szakitni, künn a messze réten,
Ahogy tépjük a gyümölcsöt, tavaszt.
A lágy gyümölcsnek íze annyiféle,
Oly sokszerű illatlehellete,
Kezem bolyongva száll a lány fejére,
Most tűzpiros haj, máskor fekete.
Legkedvesebb az utcai találka,
A tűz, mint egy szem a husunkba lop,
A tűnő hódításnak röpke árnya,
A habkönnyű álom, a lopva-csók.
Barnával ébredjetek, ha jő a hajnal,
Vaskarja fojtson, vad legyen s pogány,
De este szőke szóljon halk szavakkal
S a hold ezüstje égjen homlokán,
Majd könnyedén, nem sírva és gyülölve
Váljunk s keressünk uj szivet hamar.
- Csak próbaképp harapjunk a gyümölcsbe,
A bensejük izetlen és fanyar.

Ford.: Kosztolányi Dezső

Forrás: Guy de Maupassant összes versei. Kosztolányi Dezső .Jókai könyvnyomdai műintézet Budapest, 1909.