Költemény Jókai születésének
100. évfordulójára
Színed előtt ma ünnepelve állunk,
S levett kalappal mondunk halk imát,
Mikor hatalmas templomodba lépünk,
Lelkünk egy dörgő hozsannát kiált.
Mester! Ki hallod e fohászokat,
Ó, gyengeségünket zokon ne vedd,
Láng-szellemed művét ha megcsodáljuk:
Lelkesedéssel ejtjük nagy neved.
Egy eltűnt század hullám-tengerében
Szikla-sziget vagy, felleg-szaggató,
És békés lelked bent a néma völgyben
Szem-nem-sebezte, tiszta tükrű tó.
Csillagod a végtelent befutja,
És glóriád ragyogó égi dísz;
A mi utunk a messiások útja
S Krisztus-kereszttel Golgotára visz.
De jaj, az út, amit még menni kell,
Nagyon sötét lesz és hosszú talán,
Míg egyszer mi is porba roskadunk
Mártír teherrel fent a Golgotán…
De hagyjuk ezt. Ma ünnepélyre gyűltünk,
S neked panaszra többé nincs okod;
Levetjük egyszer szürke bánatunkat:
Ma fény övezze büszke homlokod.
Ünnepélyünk áhítata szálljon
Magas egedre áldozat gyanánt,
S nagy oltárodra én is ráteszem
Áldozatul e bús elégiát.
Forrás: 101 vers az elődökről. Kriterion kiadó Kolozsvár, 2006.
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése