Örkény István (1912-1979): Budapesti litánia

 
Te ringasd kék bölcsődben, nyári éj!
S Csepeltől Óbudáig minden lámpa
Egy csillagodnak legyen földi párja,
Hadd járja által bűvös áramod.

Hisz csupa seb volt – tedd, hogy legyen !
A falak rését könnyű kóbor párák
Takarják be, s a hidak tört bokáját
A Duna nyalogassa hűvösen.

Te piros pitymallat, te költsed őt!
Úgy áradj szét az utcarengetegben
Mint forró tyúkleves a betegekben, -
A színehagyott arcon légy a pír!

S te szúrószemű, nyári, nyári dél,
Te silbakolj az építőállványok
Fölött, s vigyázz, hogy tégláit ne álmok
S ne árnyak kössék, hanem vakolat,

Hogy ami épül, legyen mint a kő,
Oly ronthatatlan, s még a lucskos ősz se
Lazítsa meg, s a tömör tél vésője
Csorbán s görbén pattanjon róla le…

S most jövel, döngicsélő délután!
Engedd, hogy zúgó kaptárodból sárga
Rajokban szálljon széjjel az országba
Egy szorgalmas, szerelmes nemzedék -

S ügyelj te est, te bodzaillatú,
Hogy két fiú szülessék minden lányra,
Akinek ház jutott, hadd legyen párja,
Kit tovább ringat majd a nyári éj!
(Moszkva)

Forrás: Új idők 53. évf. 3. sz. 1947. jan. 18.