Medgyes Lajos (1817-1894): Rossz idők

 
- Deés, 1882. deczember -

Vége lesz tán e rothadt időnek,
Vége lesz tán egyszer valaha
S földerül a boldogabb napoknak
Fényt lövellő bűvös hajnala;
Hordom én is a kereszteket,
Szivem vérzik s szinte megreped.

Mások jöttek a nagyok helyébe:
Pénzt sóvárgó, bárgyu emberek,
Kik hajdanta szólni nem merének,
Most magasan hordozzák fejek;
Megvetik, kik égnek a honért
Zsobrák-had nyer s kap dús pályabért.

Rég óhajtjuk már e kornak letüntét,
Hol a jobbak félreállanak,
A közpályát pénzzsákoknak hagyják,
Lassudan míg összeomlanak;
Fogy, hull, pusztul a sötét sereg,
A vezérek bármint küzdjenek.

Tele telkek, úgy is már körükben
S más helyekre hegyzik orrukat,
Nem bánják, ha buknak és vezérük,
Nyerjenek meg ők csak másokat;
Ámde hogy ha jobbkor támadott:
Visszamegy ki honnan származott.

Oh, ha érném a hajnal hasadtát,
Mig a rosszak szertehullanak:
Mint dobogna szívem szent örömtől,
Ilyen a meny üdve volna csak,
Lelkem fényben úszna ekkoron
S új dalt zengne ismét lantomon.

Forrás: Élet és irodalom 1. évf. 6. sz. 1884. febr. 3.