Lányi Viktor (1889-1962): Madár-rapszódia

 
Nézd! ki akar törni börtönéből
Egy tépett szárnyú rabmadár.
Ott vergődik a rács mögött, vagy
Ide-oda repdes az únt, rideg
Drótfalak közt, tébolyodottan
Már-már, mert szabadon
Szeretné szelni a kék eget
A vágtató szelekkel, melyek a
Boldogság dalait zenéli, -
Menne velük, s jaj, nem szabad!

Mért nem nyitjátok ki az ajtót?
Mért tartjátok vissza szegényt?
Van szívetek elnézni, mint töri,
Mint sebzi véresre testét a szilaj
Vágy tehetetlen őrületében,
S csikarja karmaival
Kínlódva a cifra tömlöc padmalyát?
Nem szánjátok-e szertehullva
Látni tollait s hallani vad
Szívdobogását, mellyel a rabság
Fojtogató falain dörömböl?

Ha tudnád, mit veszítesz ó önző,
Rabtartó szeretet, mikor zsarnoki
Féltéssel nyűgözöd le azt,
Ki szárnyát tárva repülni nem fél,
Mert őselemébe ring magasság
S mélység közt, s a szélre fütyül,
Míg föl-lecikázik a végtelenben.

Elvakult! Nem érzed-e át,
Hogy önmagadat fosztod  meg a szent, nagy
Gyönyörtől: követni röptét,
Ahogy kalitjából kisurran s leng
Egyre följebb, föl-föl a Nap felé
Az űrben, hold dicsőült fellegek úsznak;
Majd, erejét kímélve, merész
Magabízó lendülettel a föld iránt
Fordul s kanyarogva száll-száll,
Míg végül kéjesen ellankadva lehuppan,
Hogy fészket rakjon, avagy ha rálel,
Ujjá tatarozza a régit, az elhagyottat.

Törd-zúzd a ketrecedet te rabmadár,
S ha nem nyílik, akkor
Inkább zúzd magadat halálra!

Forrás: Új idők 53. évf. 6. sz. 1947. febr. 8.