Itt járom most az utcákat, hol éltem
s egy kisgyermeket minden hazavár.
Az emlékkel ballagok át a téren,
s szorít ez a közönyös január.
A gyereknek, ki itt hazára lelt,
nyoma sincs, mint a vasárnapi füstnek.
Alkony mélyíti a házak falát,
s az órák sírós, régi hangon ütnek.
Farkas-falkával a csikorgó télbe,
jobb annak, aki mindég mostoha?
S tudja, a vadnak nincsen menedéke,
s a gyereknek, ha felnő, otthona.
Forrás: Új idők 53. évf. 6. sz. 1947. febr. 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése