Hozsánna Néked tündöklő Eszme!
Egykor földi alakban
Köztünk átrohanó Élet!
Vakmerő, tüneményes Álom,
Ki több pompát sugaraztál a világra,
Mint mennyit az égi tetőkön
Szétvillogtat az északi fény.
Hozsánna Néked, halhatatlan Szellem,
Dalok kiapadhatatlan
Örök forrása, Petőfi!
Félszázada már,
hogy a segesvári csatatéren
Lant és kard kihullt a kezedből.
Félszázada már! Csak röpke, futó percz
Örök életed nagy időmutatóján.
- Az emberiség történelmének
Zúgó oczeánja fölött
Komor madarakként
Száll egyik század a másik után,
S szárnya csapásaival
Éjbe sodorja
Mindazt, mi mulandó, mi veszendő,
de Téged, érczes erők hárfája,
Mennyei dallam,
Egyetlen ütése sem érint.
Csengőn s tisztán zendülsz át
Az idők minden viharán
S diadalmasan állsz meg
A hanyatló századok düledékén.
Homlokodon reszket
Az égi betűkkel jegyzet titkos irás:
Szellemed nagy egésze
Örökélő része az istenségnek,
Mely a gyarló embereket
A porból a csillagokba ragadja.
Hozsánna Néked, földi csaták közt
Áttisztult isteni lélek,
Mindnyájunk szíve melegéből
Sarjadzó, dúslombú babérfa,
Lelkünk dalnoka, te napunk, levegőnk,
Ünnepelünk! – De nem úgy,
Mint elesett hőst, ki mögött a
Múltak kriptavilágának
Vasajtaja örökre bezárult,
De mint a temetők hamvából
Győzelmesen ujjászülető jelenést,
Ki eltépdesi végzete gyászát,
Szétzúzza nyugalma bilincsét,
s a halálban a halhatatlan élet
Zászlóját lobogtatja feléd -
te, a beteg emberiségnek
Megváltója, Jövendő!
Üdv, üdv Neked,
Soha el nem enyésző Fiatalság,
Dicsőségünk lángszirmú virága:
Petőfi, Petőfi!
Csak gomolyogjon, borongva, vívódva,
Mint rengeteg árnyék,
Csak nyomakodjék zord útja homályán
Ivadék ivadékra, öltőre az öltő
s kergesse a földi szerencsét, -
Te mindég egyike lész, dicső szellem, azoknak,
Kik a bősz rohanás zavarában
Az olcsó árúk e zsibvásárján,
Szivökben az éggel az égre tekintnek,
S szózatos ajkuk a mennyei ének
Tiszta malasztját
Hullatja le vérző sebeinkre.
Ha ki hall: döbbenve megáll
S álmokat űzve
Beleméláz a csillagos éjbe,
Hol édes dalaid
Nevető rózsái virulnak
S csalogányod bűvös szava csattog,
Mindenható, diadalmas, örök Szerelm.
Csak rázza bilincse vasát
S döngesse sötét börtöne zárát
Érczöklökkel a rabszolga-világ;
Csak törtessen előre az árnyból
Szétroncsolt rácsa szilánkjain át
Az eszmék tündöklő dandárja: -
Te mindég egyike lész, dicső szellem, azoknak,
Kik a hősöket, vértanúkat
Viharos dalod árjával
- Mennyei gályákként -
Röpíted az orkán tajtékán
Az emberiség nagy czélja felé.
Ha ki hall: fölvillámlik a lelke,
s ujjongva rohan be
A tisztító zivatarba,
Hol a te dörgő himnuszaid
Hatalmas dallama harsog,
És sasaid szálldosnak a napba.
Mindennél szentebb,
Hódítóbb, örökebb ideál -
Lelkünk igaz istensége: Szabadság!
Forrás: Az Eperjesi Széchenyi-kör évkönyve. Szerkesztette: Dr. Horváth Ödön. 1899.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése