Bárdosi Németh János (1902-1981): Sárga folyó

Nem Kínában folyik 
nem azonos azzal a vízzel
nyár pillék gyep felhők
ti beszéljetek róla
meg a békát-leső gólya
a rét hullámzó tengerében
sás közt folydogál
szitakötők színes hálója köntöse
nyárfák legelnek tükre felett
ezüst-lombú rezgőnyárfák
egy-egy arra ballagó ember
lúdőrző gyerekek kacagó szeme
szédült madarak
most ha meglesed
egy poéta gázol a vízben
nézik is többen messziről
mert ritka eset
van aki emlékezik rá
a meggyfa tudná kicsoda
de nincs meg a meggyfa
a galagonya-ág se
hol vannak azok a tehenek
címeres szarvuk eleven koszorúja
hol van
az az öregember
aki hosszú pipából fújta
a füstöt orra alá
aztán mesélt neki egyre
őrzésközben
míg a Sárga Folyó
lassan csobogott a réten
rekettyebokrok közt
messze
szépnevű faluk felé
másik vízből a Dunába
most ott áll az a versfaragó
mégis ismerik
tudják
bár millió porszem
földi útját
szíjostorok a rozsban
kacagó vadgalambok
a dögtemetőben
kopár dombok alatt
a nadragulyák trágyája
mindegy
ismerik
egy-egy szem melege nézi
homloka még a régi
mosolya is
ahogy ágat tép
lép lassan az árban
családja ott ül a gyepben
sárga-piros folt
szép színkeverék
de nézd csak
amott a porban
nádszál derekával
királyi cigánylány
lépked kevélyen
talán Ixedik Fáraó felesége
csak királyi fenség lehet
mehet így
ilyen ringató szép derűvel
darazsak dongnak utána
a levegő leborul
vadvirágcsokor hull körülötte
gólyahír kék nefelejcs
legényfogó szárnya
jön-megy semerre nem néz
csupa méz
az akácos
mintha ezeréve jönne
vagy tán ötszöröse
számtanból rossz tanuló
az Idő
de ime a vízben
megáll a botozó ág
kilép a cigányképű költő
kutyatej-fűben fürdik al ába
lengeteg áll
a cigányszókat már
elfeledte
madár 
se szól madár-nyelvén
pedig én
tudom tudott arabul
tudott a mesék nyelvén
de most egy pillangó megsimogatta
megcsókolta homlokát a szél
valamit súgott a fülébe
Sárga Folyó
igen tudom
ültem a partján
s ő is vele volt
aki most hetykén
nem néz jobbra se balra
de olyan dallamokat fúj
dünnyög dudorász
hogy frász
áll a szívembe
babona babona szittyóka
szokta fújni
hajdan a réten
ott ahol ő megy
most ne mosolyog
nem olyan egyszerű ez
rejtély sincs benne semennyi
Segyevi Jóska
Kis-Doma kölykek
Katicák
fejfák nevei
zümmögő ó-temetőben
ti vagytok tanúim
ti tudjátok
akik nem vagytok már
hogy olyan dolgokat tudtam
amiért ti almát adtatok
együgyű mosolyokat
most mégis megborzongok
oda kellene futni
szólni neki
vagy csak nézni
tudná-e ki vagyok
vagy messze az út
boronák foga kitépte
bivalyok fekete hada
betiporta
a porba
a közös utat
köd kilúgozta
szél szavát vette
szemét vad szülések
elferdítették
csípője még
a régi
az szól
az Ős-jelek szerelem-nyelvén
az ősi lépés
az öröktől-való
amit régi izgalmak idéznek
mikor a Föld szívére feküdtem
először
Tavasz sátora lengett
vagy azelőtt
nem tudom
nem az Időből élünk
az Időben vagyunk
mag csíra pók szél
a gyávaság
bennem is sokat lerombolt
amit tudtam
több ezeréve
nem rohantam el
nem szóltam hozzá
arcát se láttam
elfogta a Nap-ragyogás
de duhaj vérem dúdolta
Ő lehetett
az eget
leverte a sírás
beborult
botomat eldobtam
 a homokban
éppúgy mint félszáz éve
gyerekek cigány-meztelen teste
kacagott
a  zöld ellopta
ringó szoknyája lobogását
vad pipacs-színét
a berekből visszatekintett
talán nyelvet is öltött
te málé
teknyőt csináltam tenyeremből
és belepottyant
könnyeim kopogó gyöngye

Forrás: Jelenkor 1. évf. 1. sz. 1958. október