Gondold magad kivetve
Lakatlan vad-szigetre,
Hol nem vársz semmi jót,
Sem társat, sem hajót.
Gondold: szelíd kolostor
Bezárt mind éj-napostól;
Világ mézét-sarát
Kint hagytad: szűz barát.
Gondold: korod kietlen.
Elmultál jó-kilencven,
S a vak szív, torha test
Már emlékezni rest.
Gondolj tünt életedre
Mint könyvről vélekedve:
Túl vagy a torz mesén,
Fanyarján, édesén.
Gondold: halott vagy régen,
Sorsatlan sírfenéken,
S ha visszajár, mi volt,
Csak álmot lát a holt.
Forrás: Protestáns Szemle XLV. évf. 7-9. sz. 1936. júl.-szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése