(Kúnszentmiklós 1863. jun. 16.)
Barátim, e pohár tiétek!
S szegény szívem most érzi már,
Hogy titeket itt hagyni vétek!
- S jaj, hogy ez a bucsú-pohár!
Hatszor virult tavasz virága,
Hatszor borúlt rá hólepel;
Virágot ejte rám futtába
Az év, - havát nap itta fel;
Már összeszoktat – úgy reméltem -
A hét tél s ugyanannyi nyár…
- A hetediket meg nem értem
Mert hajh, ez a bucsú pohár!
De kurta percz is örökélet,
Ha emléke örök marad.
Szivemről soha el nem széled
Oh drága mult, napsugarad!
Elvesztve bár: örökre birlak;
És itt vagyok: távozva bár;
E pohárban is fényed csillog -
Pedig ez a bucsú-pohár!
De más fény szökken szemeinkbe:
Búcsú-pohárhoz búcsu-köny,
Szivemet fogva, - visszaintve; -
Mit tegyek véle? Széttöröm?
Nem! – Mint borába Kleopátra
Gyöngyöt dobott: E gyöngy se kár;
Hadd olvadjon föl e pohárba,
Oh mert ez a búcsúpohár!
S mégis! Poharam, légy setétlő -
Boruljon bús köddel borod!
Oh mennyi, mi szivemnek féltő,
A mit szerettem, itt marad!
Azt jól tudom: mit hagyok itt el,
Azt nem tudom: rám ott mi vár,
S indúlok roskadozó hittel…
- Jaj, hogy ez a búcsú-pohár!
De félre bú! Töltsétek ujra!
Ez már a végső igazán!
Vitorlám’ hajnali szél fújja,
S ott int a ködben uj hazám!
Hazám -? az egy van, jó barátok!
S azért is illő inni már;
„Legyen boldog hazám s hazátok!”
- Ez köztünk a bucsú-pohár.
Forrás: Koszorú. Szépirodalmi s átalános miveltség terjesztő hetilap. Szerkeszti Arany János. Első évfolyam II. félév. 1. szám. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv : Akad. Nyomdájánál 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése