Vahot Sándor (1818-1861): Kisfaludy Sándorhoz

 
Hatalmas a kor, rombol és teremt,
S ha késedelmes is, nem vesztegel,
Elhozza híven választottjait,
Kik ihletéstől nyernek lángerőt,
Intézni a tébolygó századot;
Kik, ha folyamnak mondható a nép,
Úgy e folyamnak ők a medrei;
Kiktől a nemzet eszmét, érzeményt,
Termékenyebb szót, új szint kölcsönöz.
Ily férfiaknak zengjen hála s üdv!
Üdv, hála zengjen, ősz költő, neked!
Te is korodnak választottja lől.
Ember, kit isten álda meg. Kinek
Hangokba olvadt gazdag szelleme,
S elszétterült a hon vidékein.
A végtelene nyúló ős Bakony
Termette a fát, melyből dalszered
Készüle. Rajta kebled húrja szólt.
S mi bűvösebb, mint a kebel dala,
Mely, mint a szellő, enyhit és zokog,
S rózsás ligetről sirhalmokra leng?
Melyben fölárad a mély szenvedély,
És lelkeinken habként ömlik el?
Mert szenvedély, mi meghat és tenyészt,
S csak szenvedély, mi nagy költőt teremt.
Mit ér a dal, ha nincsen ihlete;
Ha nem fakadt fel keblünk mélyiből?
Nem kell torokhang, mellhang, kell nekünk.
Dal kell nekünk, dal, mely mint a tiéd,
Kifejti a sziv minden titkait,
És összeolvad teljesen velünk.
Dal kel nekünk, dal, mely mint a tiéd,
Oly ismerős és mégis új legyen!
Mely, bár magával vészként elragadt,
Kétes szorongás nem hatott reánk,
Mert tudtuk azt, hogy ismerős ragad,
Üdv, hála zengjen, ősz költő, neked!
Téged megálda isten. Látnod ő
Megengedé a föld tündéreit.
Midőn kezedbe vetted lantodat,
Eljött a bájos ajkú szerelem,
Az éjszemü bú jött nyomban vele,
S utána jött a kék szemü öröm.
Hozzád lebegtek a magyar világnak
Hajdan korának ép alakjai.
S te mindenikről mondál éneket,
Felejthetetlen gyötrőt s édeset,
Meghallgaták azt hölgyek s férfiak.
A hölgy szerelmesb lőn és jobb magyar,
S a férfi büszkébb, ily nő karjain.
Midőn pedig hókeblén kisdedet
Táplált a nő, és akkor újolag
Hallá dalodnak ömledéseit,
Édes dalodtól lett a téj meleg,
Melyet magába szívott kisdede.
Üdv, hála zengjen, ősz költő, neked!
A hű anyáknak forró keblein
Új nemzedék, s honnak új reményei
Virúla föl. Lánglelkű ifjuság,
Mely szebb jövőhez fűzi gondjait,
S közjóra fejlő vágyaktól hevül,
S e nemzedék nem lesz méltánytalan,
Hű lesz, becsülni mindig a jelest.
Szent érzelemmel fog gondolni rád,
S üdv, hálaszót zeng, ősz költő, neked!

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.