Bajza József (1804-1858): Apotheosis

Nyugosznak ők, a hősfiak,
Dúló csaták  után,
Nyugosznak ők, sirjok felett
Zöldel bokor, virány;

Zöldel bokor, zöldel virány,
Mert vérök öntözé,
És hálakönyek hulltanak
Az égharmat közé.

Csatájok nem volt pártcsata,
S ábrándos képzelet,
Mely dúl alkotni várait
A közromlás felett;

Mely poklok mélyiből idéz
Viszályok angyalát,
Hogy vérszinnel boritsa be
A béke hajnalát;

Hogy nyomdokán, lángvész, gyilok,
Rablás pusztitsanak,
S a század szebb reményei
Sirokba hulljanak.

Csatájok a védelmezett
Népjog csatája volt,
Melyet szent eskü, szent kötés
Ellen zsarnok tiport.

Keblökben a köz érdekek
Szerelme lángola,
Karjokba tiszta honfitűz
Szablyája villoga.

Vad kényt, zsarnokparancsokat,
Láncot nem tűrtenek,
S szabadság, te szép égi lény!
Érted vérzettenek.

Vérzettek és elhulltak ők,
De győzödelmesen;
Tettök sugára átragyog
Időn, enyészeten.

Dicsőség bájvirágai
Vérökből termenek,
S sirjokról nagy világba át
Hirszellők lengenek.

Márványlapokra tettöket
Örök betüivel
A történet komoly szavú
Múzsája vési fel.

Mint vittanak, mint estek el
Szabadság harcain,
Beszéli a vándor rege
Utódok ajkain. -

Hazájok most bús temető,
Népetlen pusztaság,
Paloták és faluk helyén
Fű nő s fenyérvirág.

Roppant zajongó városok
Utcáin hallgatás,
Sápadt nők arcán siralom,
Bánat, szivszaggatás.

Romok között erőtlen agg
Apák lézengenek,
Kik egy jövő szebb kor felől
Kétségbe estenek.

Ti gyászló nők, őszült apák,
Gyámatlan magzatok!
Elgázlott honnotok felett
Szűnjön siralmatok!

E porba omlott szép haza
Fel fog születni még,
Van biró a felhők felett,
Áll a villámos ég.

Az ész mindenható tüze
Támad föl ellene,
S a zsoldos szablyák ezrein
Győz a kor szelleme.

E síri gyászolás öröm-
Hangokká változik,
Keresztüldörgi a hazát
Kelettől nyúgotig:

S hol legtöbb honfivér lepé
A harci síkokat:
A népszabadság ott tenyészt
Legszebb virágokat.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.