2011. nov. 14.

Vas István: A süketnéma kislány

›
Sok volt a gyerek a szőlőhegyen A kőkunyhók, sziklák, tőkék között, Szépek voltak, erősek, kedvesek, És eleinte nem is vettem észre, H...

Révai Miklós: A kupídóról (1791-1792.)

›
Már késő éjszakán, Hogy a göncöl szekér Hajlott pásztor kezére: És mélyen elmerűlt Minden lankadt tagon Enyhített édes ...

Révai Miklós: A szépekről (1791-1792.)

›
Szarut Isten védelemre Az ökröknek alkotott: Paripáknak rugdozásra Csupa körmű sarkokat. Szaladásra a nyulaknak Az adott g...

Révai Miklós: A lantjáról (1791-1792.)

›
Akartam Atreusnak Vitéz két magzatit, Akartam énekelni Kadmus nagy dolgait; De lantom csak szerelmet Kezdett reá zenegni. ...

Révai Miklós: A kincsről (1791-1792.)

›
Ha ember életét Arany kincs védené, Megőrzeném erősen: S ha jőne a halál, Azt nyújtanám oda, S tovább ballagna tőlem. ...

Révai Miklós: Molnár János úrnak (1778.)

›
Úgy vagyon, ó Molnár! sok dolgot felteszen ember; Íme de más képen rendelik azt az egek. Hogy mi igen buzgom s keresem törekedve haz...

Révai Miklós: Tóth Farkas úrnak (1779.)

›
Mint mikor országán kívűl a messze világon Szemközt két hazafit ritka szerencse vezet, Bár soha sem látták egymást, örömökre legotta...

Révai Miklós: Mikor Bessenyei György a római egyház vallására állott (1779.)

›
Nem lebegett a csendes egen bús felleg, eloszlott A köd is a földön, s tiszta időre derűlt. Gyengén lengedezett a fris napenyészeti ...

Révai Miklós: Berents keresztyénnek (1779.)

›
Nossza, kezet fogjunk, lelkem fele, drága Berentsem! Csak kedvünk légyen, mindenen általesünk. Próbáltad, nem is olly darabos mí drá...

Révai Miklós: Baróti Szabó Dávid úrnak (1779.)

›
Mit rebeg a víg hír? mért gerjedez annyira kedve, S összvecsapott kézzel tapsol az édes öröm? A tudományok, irígy rejtekből fényre k...

Révai Miklós: Pálffy Leopoldina grófkisasszony halálakor (1781.)

›
O te Királyfalvát jelesítő szép csoda munka, Szép kert! árnyékod most mi homállyal ijeszt? Búson lengedező levelek, mit nyegtek? az ...

Révai Miklós: Orosz Zsigmond halálakor (1782.)

›
Szinte, mikor fejemet más szőrnyű károk is érik, Akkor vesztelek el téged is, édes atyám! Már nem is érzem egyéb bajamat, nagy fájda...

Révai Miklós: A kikeletről. A tarcsai savanyú víznél. (1783.)

›
Víg tavasz, a kerek esztendő szebb része derűl fel, S új pompájával tér mezeinkre kiszáll. Újúl a nagy föld, mindent a lágy meleg él...

Révai Miklós: A szerelem énekesihez (1787.)

›
Nyájaskodó víg társaság Szerelem énekesi! Kíket csodált a szebb világ Népeteknek kedvesi! Zeng fülemben szép szavatok, Sok...

Révai Miklós: Rózsavirágon megilletődött szeretők (1787.)

›
Kerti ékesség, kiesen virágzó Rózsa, melly szép vagy feselő korodban: Úgy hasad reggel ragyogó tüzével A piros hajnal. Jaj! de elmúlik...

Révai Miklós: Luca szépsége (1787.)

›
Csodát űzött a természet, Mikor téged alkotott, Minden szépség ott tenyészett, Mindent reád aggatott. A gyöngyvirág homlokodat...

Révai Miklós: A szökevény Kupídó (1787.)

›
Kis Kupídót kell keresnem, Ha ki látta, mondja meg: Még nagy bajba lehet esnem, Hogy ha soká tévelyeg. Ma jó reggel kis ágyábó...

Révai Miklós: Kupídó éneket kér a költőtől (1787.)

›
Kis Kupidó, a csendetlen, Tőlem el nem válhatott: Esekedett s vólt békétlen, Amíg meg nem alkatott. Én szívemnek nyeresége Vó...

Révai Miklós: A meghűlt szeretet (1787.)

›
Hamis Luca! megjátszottál: Köszönettel tartozom. Szerelmedtől feloldottál, Nyűgödet nem hordozom: Szabadságom Már nem álom, ...

Révai Miklós: Szomorú indúlat (1787.)

›
Mi kesergő sok gondolat Terheli bús fejemet? Sérűlt szívem ott nem mulat, Hol töltöttem kedvemet: Mindent megun, minden sérti, A...

Révai Miklós: A lélek halhatatlansága (1787.)

›
Lelkem! nem éred már soha végedet: Mert úgy lehellett téged az alkotó Isten, mikor gyarló agyagból Testemet olly nemesen ter...

Révai Miklós: Tartózkodás (1787.)

›
Tündér, álnok, gonosz világ! Magadhoz mit csalogatsz? Állapotod merő vakság: Csak hamis fényt mutogatsz. Nem indúlok füstöd után...

Révai Miklós: Haláltól nem rettegő nagy lélek (1787.)

›
Édes nékem a halál, Csak a roppant udvarokba Réműlt szörnyűséggel száll. Csak az úri nagy házokba: Ott egyedűl félelmes. ...

Révai Miklós: Magam képe (1787.)

›
Esméretlen lévén, kérdezed, ki legyek: S azt pedig társamtól, akivel kimegyek. Hanem magam szóllok, hogy megértettelek, Én tudom magamat...