Azért volt az Éden paradicsom, mert a bölcs Teremtő oda plántált egy fát a közepébe, aminek „Tudás fája” volt a neve. És annak a gyümölcséből megtiltotta egyet is leszakítani. Annak a fának a gyümölcsei bizonyosan tankönyvek voltak.
És az első ember mingyárt nem állhatta meg, hogy le ne szakítson egyet azokból a gyümölcsökből s bele ne kóstoljon.
Ezzel aztán elvesztette a paradicsomot.
Ismertük mi ezt a paradicsomot mindannyian, - s míg négy-öt évesek voltunk, a boldog semmit nem tudás édenkertjét. Akkor aztán vittek bennünket az iskolába s kezdődött az ítélet végrehajtása: „arcod verítékével keressed a te kenyeredet!”
S az igazi arcverítéket az ismeri, aki a fejével dolgozik. S annak a munkája holtig tart. A tudomány meg nem áll, folyton előre halad. Az a szaktudomány,mely az én ifjúkoromban szerény egy kötet volt, manapság egy könyvtárrá szaporodott fel. És én még most is folyvást tanulok, amidőn már nem kell rettegnem a professzor rossz kalkulutásól. Tanulom az újat, tanulom a felfedezett régit: nem vagyok rá kényszerítve; de jól esik a lelkemnek.
A tanulásvágy az, ami a paradicsomi átkot áldássá változtatja át.
Magyar tanulóifjúság! Apáidnak harci kedve szerezte meg ez országot nemzetednek, a te tanulási kedved az, melynek azt meg kell tartani. A népek nagy harca soha meg nem szűnik; most a munka terén folyik az, s győztes az marad benne, aki legtöbbet tud. Aki a tanulásban előre tör, hazáját viszi előre.
Adjon az Isten tinektek igaz kedvet e szellemi harc végigküzdéséhez.
Boldogok a tanulók, mert övék a jövendők országa.
Forrás: Tanulók Lapja 5. évf. 11. szám, 1898. márc. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése