Zöldszínű pázsitját a rét,
mint selyemszőnyeget, kinálja
felénk. Ezernyi margarét
nevet ránk a fűből kiválva.
Érettünk ömlik, csurg a nap,
szivünkre hull csak minden illat,
a kis domb minket hivogat,
s a virágok, amik kinyiltak.
Miénk csak a friss levegő,
Minden: a föld, a lebegő
madár, a messzi ég, az ér hí.
Minden érettünk van ma itt,
s ha ajkam most csókot szakít
ajkadról, itt minden megérzi.
Forrás: Erdélyi Szemle VI. évf. 39. szám Cloj (Kolozsvár), 1920. okt. 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése