Belengte már a tájat
az alkony árva kékje.
Mélyén fakult homálynak
felbújt a hold az égre.
Dűlt házak tetejére
hull fénye sárga sávnak,
de hogy a földre ér le
szürkés szinekbe bágyad.
A kékség egyre lágyabb,
tompább, fárad fehérbe,
mint hamvadtán a vágyak.
S hogy egy felhő elérte
a holdat, hűs setétbe
ájulnak ind a házak.
Forrás: Erdélyi Szemle II. évf. 27. szám 1916. júl. 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése