Tompa Mihály (1817-1868): Fecskéhez

El-kiszálltak a kicsinyek,
Hűlt a fészek és üres;
A vándor-madár magának
Úti társakat keres.

Búcsut mond a távozóknak
Fenkeringő tábora,
Jó útat, te légi pálya
Két honu kis vándora!

Egy fedél adá lakunkat,
Mint te vendég, én is az;
Tán te megtérsz, engem itten
Nem talál az új tavasz.

Nem tudod: hogy ajkaidnak
Fel-felcsattanó dala
Sokszor áthatá magányom,
s felderültem általa.

Most csengő pelyhesiddel
Nyájasan beszélgetél;
Majd a kémény szűk nyilásán
Kisuhantál, mint a szél.

Kurta volt az ösmeretség…
Isten áldjon, kis madár!
Elkisér szemem, ködével
Mig behúz a láthatár.

Szállj, te boldog, szárnyaidnál
Magzatiddal; én helyet
Isten tudja hol találok,
Hol lerakjam fészkemet!

Ah, pedig, ki lenne párom,
Holtaiglan tiszta, hív,
S magzatimnak édes anyja:
Megtalálta már e szív:

És azért, bár volna szárnyam,
Nem repülnék én veled!
Ád az isten egy helyecskét,
Hol lerakjam fészkemet.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.