Szász Károly (1829-1905): Az ő levele

 

Alkony van, s nap búcsusugara
Reszketve ég a nyitott levelen,
Tüzcsókokat hint kézvonásira…
- Mily szemrehányás s mennyi szerelem!

Hogy reszketett, a míg írá, keze!
A vádoló köny mint égett szemén!
Galambszívében mily kínt éreze!…
Óh én is érzem, jobban érzem én!

Nyilt homlokán sötétlék néma vád,
S milyen nehéz gyanú fészkelt agyán!
Isten se hallja – én hallom szavát.
Ha szeretém, miért hogy elhagyám?

Isten se’ hallja: mert a vád felől
Nem tud szegénynek önnön szíve sem,
Szeretni tud csak, míg vérzik belöl…

Mily szemrehányás s mennyi szerelem!

Óh mily szelídek, mily hők szavai,
Mosolygni vélnéd a vonásokat…
Az asszony azt nem szokta mondani
A mikor szíve szinte megszakad.

De, kis papír, e megtörött redőd
Kezének görcsét elmondá nekem…
Hiába! Már elárulád te őt,
Keserve nyög e néma jegyeken…

Lement a nap. De még csillag se süt.
Az ég sötét, az ablak fénytelen.
Ah, a sötétben égnek a betűk…
- Mily szemrehányás s mennyi szerelem!

Forrás: Gombostű-naptár hölgyek számára. Szerkeszti: Hajnalka. 5. évf. Emich Gusztáv kiadványa Pest, 1867.