Ó, mindig látlak:
olykor holdsütésben,
vagy lágy zenében,
ablakmélyedésben,
néha tükör tiszta fényében égesz,
vagy odabujsz a kályha melegéhez,
máskor a lámpa csillárán ragyogsz,
vagy reá ülsz az óramutatóra,
télen a szél reá keret a hóra,
nyáron hullám sodor a fodros tóba,
most madárt űzöl s nem messzi az árok,
majd bús kereszt vagy s két karid kitárod,
holnap virág vagy gomblyukamba tűzve,
vagy a napfény az ablakomon űz be,
És mindig látlak… nappal és setétbe…
S nevedet sóhajtom csak: Gréte…
Gréte…
Forrás: Erdélyi Szemle II. évf. 48. sz. 1916. dec. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése