Te nem szoktál a zongorához állni
Az elhagyott szobába délután
És oktalan tűnődve és sután
Egy újjal a billentyűkön sétálni?
Én a kottához fájdalom nem értek,
Csak babrálok fehéren feketén,
Ilyenkor muzsikus lehetek én,
Szerzek magamban végtelen zenéket.
A húrok közül tündérek felelnek,
Képzelt világnak emléke lehet meg,
Múlt bánat cseng, derengő gyönyör sír rí,
Eltör szavai eszméletlen kéjnek,
Álmodott halálsikolya az éjnek,
A szívem, minden, nem tudom leírni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése