Pál József (1950-2011): Segíts akarat

 

A diófánk két ága között élt
és megbújt ott lesben a pufók.
Sötétszürke, szőrfésűs lábú volt,
s kereszteshátú, babszemnyi pók.
Megcsodáltam rablólovag-várát:
ezüst-szálakból-szőtt remekét:
micsoda háló!… mesteri munka!… -
tépte vihar, szaggathatta szét,
reggelre ép volt, ép a kelepce,
megfeszült mindenik fonala
s a pók az ághoz lapulva várta,
hogy ébredjen a legyek hada.

Barátom lett. Vagy csak kalmár-szellem
vitetett velem dünnyös legyest? -
Mért etettem? – hogy a lakománál
vérért üvöltő néző legyek? -
Mindegy, mindegy már, de hordtam néki
a rúgkapálózó falatot:
szárnyát fogva a hálóba tettem
s megvártam, míg jött és rákapott,
ráugrott a sivó áldozatra
és fonta köré a fonalat,
pörgette és fonta, - majd a vérét
kiszívta s a vértől megdagadt.

Naponta jártam ki hozzá, mígnem
úgy éreztem már, hogy a fonál
engem fon be és kötöz béklyóba,
s ő pörgeti körém: a Halál.
Napok,évek hálójával fon be
és ölelése könyörtelen, -
s hogy ne mint egy légy, csak úgy pusztuljak,
segíts akarat, s te, értelem.
Segítsetek, mert a mi bolygónkon
még annyi fekély és szenny rohad, -
s hogy emelt fejjel, ne nyöszörögve
fogadjam majd a halálomat.

Forrás: Jelenkor 1. évf. 1. sz. 1958. október