Herczeg Victor (? – ?, 1849): Bucsu Bajától (1840)

 
Bár derült tavasznak szép regelén,
Tőled búskomolyan bucsuzom én.
Mint idegen jövék körödbe, - nem lehet
Távoznom úgy, örök emlékezet
Ragad feléd, - a vésznek napja volt
Az, melly engem hozzád olly hűn csatolt.
Irtózatteljes május elsején
Csapásodat vélem szenvedtem én.
Midőn felettünk vihar szárnyival
Nyargalt a tűzvész duló lángival.
S köz volt a rémülés a borzalom,
S leszált az éjhomály dél-nappalon;
A szélvihar por- és füstfelleget
Teríte át a lángözön felett. -
E szörnyü éjen mi menthetlenűl,
Enyészetünket láttuk egyedül,
Midőn a tűz-sugár ezer felől
Fel-fellövelt a vész sötétiből.
És hallhatók sak irtózat szavát,
Köz jajgatásnak vészes hangzatát, -
De mégis ezt ne hallottuk soká,
Zúgásival a vihar elnyomá - - 
S midőn a nap ismét föléd jutott, -
Csak sötét romokra világitott!
Köztök bús lakóid szerte jártak,
Tanyájokra többé nem találtak, -
Iszony honolt az ősi ház helyén,
Miként a vég enyészetnek ölén.
Mit lassan gyűjt a szorgalom s ipar,
Perc alatt így sodorja el vihar. -
Nem rég, midőn körödbe eljuték,
Benned éltet, virágozást lelék,
Élénk, vidám város fogada el -
S csak sötét romoktól bucsuzom el.
De adja ég, hogy omladékidon
Csüggedetlen erő felviruljon;
Szilárdul mint arany, e tűzpróbát
Álld ki, hogy nyerhess uj virágozást.

Forrás: Vers és próza. Irta Herczegh Victor. Pesten, 1846. Geibel Károly bizománya.